Heves megye lehetőségeit erősítik

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő lett a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Heves megyei szervezetének elnöke.

(TV EGER)

Nyitrai Zsolt elmondta: a párt megyei választmánya kedden tartotta tisztújító ülését, ahol alelnöknek Horváth László országgyűlési képviselőt, kormánymegbízottat és a szintén országgyűlési képviselő Szabó Zsoltot, Hatvan polgármesterét választották meg. “Mindhárom elnökségi tag esetében egyhangú volt a szavazás, ami ami azt mutatja, hogy a Heves megyei Fideszben rend van” – mutatott rá.

“Továbbra is a párbeszédre építünk és szolgáltató pártban gondolkodunk” – tette hozzá a megyei pártelnök. Közlése szerint az életminőséget javító, a problémákat megoldó, a nehézségeket csökkentő programot kívánnak kidolgozni a nyáron. Kezdeményező Fideszre van szükség, mert az újonnan megválasztott elnökség kétéves ciklusa alatt kerül sor az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra is – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.