Nagygyűlést tart szombaton a Fidesz-Kdnp

Szeretettel várunk mindenkit 15 órára a megújult Kossuth térre, ahol a hivatalos eskütételt követően beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, valamint Szájer József európai parlamenti képviselő – hangzott el Nyitrai Zsolt és Dömötör Csaba sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, a tegnap megalakult Országgyűlésre már a külhoni magyarok is szavazhattak, az ő akaratuk és döntésük is érvényesült. A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója felhívta a figyelmet arra is, hogy egy kisebb, 199 fős Parlament kezdte meg a munkáját. Ez egy fontos választási ígéretünk volt a 2010-es kampányban – emlékeztetett, hozzátéve, ez szinte az első döntések között volt a négy évvel ezelőtti voksolást követően.

Szólt arról is, hogy a képviselők döntöttek a bizottsági struktúráról, házelnöknek pedig Kövér Lászlót választották meg. Hangsúlyozta, az, hogy a Fidesz-KDNP újra kétharmados felhatalmazást kapott, egyértelműen annak a jelzése, hogy a magyar nemzet „Európában talán a legegységesebb volt atekintetben, hogy azok a lépések, azok a közös erőfeszítések, amelyeknek nagyon komoly eredményei születtek az elmúlt ciklusban, azok jó irányba mutatnak, és ezeket mindenképpen folytatni kell”.

Az Országgyűlés következő ülésnapja május 10-e, szombat, ekkor a képviselők megválasztják Orbán Viktort miniszterelnöknek, ezt követően a Fidesz és a KDNP frakciója egy nagygyűlést szervez a Kossuth téren – jelentette ki. Ezzel kapcsolatban kiemelte: újabb történelmi pillanat előtt állunk.

Tájékoztatott arról is, hogy a rendezvény 15 órakor kezdődik, a miniszterelnöki eskütételt követően.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott, szombaton Európa egyik legegységesebb nemzeteként ünnepelhetünk. Szeretettel várunk mindenkit a megújult Kossuth térre, ahol a hivatalos eskütételt követően beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, valamint Szájer József európai parlamenti képviselő – sorolta az EP-képviselőjelölt.

Elmondta azt is, hogy a nagygyűlés a közelgő EP-választásról is szól. Óriási a tét: itt döntünk majd arról, hogy ki képviseljen minket az Európai Parlamentben – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban leszögezte, olyan EP-képviselőkre van szükség, akik képesek kiállni a nemzeti érdekekért, és képesek fellépni a baloldali és jobboldali szélsőségek ellen – húzta alá.

fidesz.hu