Köszönet a polgárőrök önkéntes és áldozatos munkájáért

Magyarországon több mint 66 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, munkájukat pedig a kormány is elismeri.

– A polgárőrségnek fontos szerepe van a közbiztonság és az országhatár védelmében – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a polgárőrnap alkalmából, köszöntve a polgárőröket, megköszönve önkéntes és áldozatos munkájukat.

– Ők azok, akik önkéntesen, szabadidejük terhére, mások segítése érdekében végzik feladataikat. Magyarország kormánya elismeri és kiemelten fontosnak tartja a polgárőrök munkáját, ezért az Országos Polgárőr Szövetséget a rá vonatkozó törvénnyel köztestületté minősítette, hogy biztosítsa hatékonyabb működését – emelte ki Nyitrai Zsolt. A miniszterelnök főtanácsadója szerint a polgárőrségnek fontos szerepe van a közbiztonság és az országhatár védelmében, a migráció kezelésében és a lakosság biztonságérzetének növelésében.


 – A polgárőrök segítséget nyújtottak a koronavírus-járvány idején járőrözéssel és idősek ellátásának segítésével, de az orosz–ukrán háború menekültjeinek fogadásában, ellátásában is lehetett rájuk számítani

– közölte.

Mint írták, a kormány kiemelten fontos stratégiai partnerként tekint a polgárőrökre, ennek érdekében új, hatékonyabb jogszabályokat vezetett be, a Belügyminisztérium útján kiemelt költségvetési forrásokat biztosít az Országos Polgárőr Szövetségnek, új eszközökkel segíti a polgárőrök munkáját, új polgárőr-igazolványt adott ki. Az elmúlt tíz évben több mint tizenegymilliárd forintból gazdálkodhattak a polgárőrszervezetek.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke rámutatott: a nehézségek ellenére – illegális migráció, energiaválság, orosz–ukrán háború, infláció – a polgárőrség 2022-ben történetének legsikeresebb évét zárta. Elmondta, hogy a polgárőrök 2022-ben tízmillió szolgálati órát áldoztak más emberek biztonságára. A kormány felkérésére  2022. február 12-e és december 15-e között megerősített határvédelmi szolgálatot láttak el. Összesen 15 602 polgárőr 161 837 órát teljesített, 15 858 határsértő és 17 embercsempész elfogásában működtek közre önállóan és a rendőrökkel közös szolgálatok során.

Megbecsülés és köszönet jár valamennyi polgárőrnek, családtagnak, az Országos Polgárőr Szövetség támogatóinak 

– áll a közleményben.