Munkám

Figyelemmel kísérik a rezsicsökkentést

Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke megbeszélést folytatott Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselővel Budapesten.

A Fidesz a munkavállalók mellett áll

A Fidesz politikájának egyik alappillére a munka, amely intézkedéseink középpontjában áll. – jelentette ki Nyitrai Zsolt.

A Magyar Csapat megvédi a rezsicsökkentést

A választások legnagyobb tétje az, hogy folytatódik-e a kormány által elindított rezsicsökkentés, s így független marad-e az ország – mondta Doncsev András.

Budapest és Eger egymást erősíti

Egernek és a fővárosnak együtt kell működnie a turizmus területén is – jelentette ki Nyitrai Zsolt azon az egri sajtótájékoztatón, amelynek vendége volt Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Rezsicsökkentésről a Mokkában

A rezsicsökkentés megvédését támogató csoport létszáma a Fidesz tervei szerint februárra elérheti akár a százezer főt is. A Mokka stúdiójában Nyitrai Zsolt.

Százezres lehet a Magyar Csapat

Eddig 17 ezren jelentkeztek a rezsicsökkentést megvédeni hivatott Magyar Csapatba, a tervek szerint a létszám február közepére elérheti a százezer főt.

Indulnak a rezsifórumok

Arra biztatunk mindenkit, hogy jöjjenek el a rezsifórumokra, és legyenek tagjai annak a Magyar Csapatnak, amely kész megvédeni a rezsicsökkentést – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt: Soha többé háborút!

Az irgalmasság és az empátia hiánya okozta a 100 ezer áldozatot követelő doni katasztrófát – jelentette ki Nyitrai Zsolt.

Hevesben is sikertörténet a rezsicsökkentés

Nyitrai Zsolt honatya elmondta: nagy sikernek tartja a rezsicsökkentést, s azt, hogy megyénkbe 14, 7 milliárd forint érkezett az önkormányzatok adósságkiváltására.