Munkám

Közvetlenül az autópályára

„A térség jövője az út meglétén múlik.” – Egert az M3-as autópályával összekötő út fejlesztésével kapcsolatban szólalt fel kedden a Parlamentben dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő. VIDEÓ

Eljutni a csillagokig – megújult a mezőtárkányi iskola

Klebelsberg nyomán egy nemzeti kormányzat mindig és mindenkor azt vallja: iskolafejlesztés bármi áron – fogalmazott Nyitrai Zsolt választókerületi elnök a mezőtárkányi iskola felújításának átadóünnepségén. VIDEÓ

Már nem a víz az úr Egerszalókon

Több mint fél milliárd forintból Egerszalók teljes belterületén kiépült a belterületi vízrendezés, mely a jövőben megakadályozza a nagyobb zivatarok károkozását. VIDEÓ

Három egri honatya a Dohány utcai zsinagógában

Habis László polgármester, dr. Nyitrai Zsolt és dr. Lukács Tamás is részt vett az Egerből “kitiltott” Székhelyi József melletti szolidaritási rendezvényen.

Kiegyezésre van szükség

Áder János szerint Deák Ferenc korához hasonlóan ma is szükség van kiegyezésre, amelynek ezúttal arról kell szólnia, hogy “mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal”. VIDEÓ

Megújult az egri Líceum

Az Új Széchenyi Terv ötmilliárd forintos támogatásával újult meg Egerben az Eszterházy Károly Főiskolának otthont adó Líceum épülete. VIDEÓ