A Fidesz megvédi a nyugdíjasokat

Megvédjük a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat is – jelentette ki Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a Fidesz által szervezett Magyarország jobban teljesít – Oltalom alatt az idősek című tanácskozáson. A rendezvény előtt bejelentették: Eger 350 milliós vissza nem térítendő támogatást kap bölcsődék felújítására.

(TV EGER)

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a kormány az elmúlt időszakban több Egert, illetve Heves megyét érintő ügyben is kiemelten támogatta a térséget. Az adósságátvállalás kapcsán Eger a kötelezően előírt 40 százalékos átvállalás helyett a kölcsönök 60 százalékát egyenlítette ki, így az egyszeri, közel 1 milliárdos támogatással együtt a megyeszékhely 4, 8 milliárdos segítséget kapott a kormánytól. Összességében pedig a megye 11, 5 milliárd forinthoz jutott

Most újabb jó hírt jelenthetnek be – folytatta Nyitrai Zsolt – , hiszen a kormány, amely eddig is jelentős előrelépést ért el a nők foglalkoztatása terén, újabb lépésekkel kívánja ösztönözni, hogy a kedvezőbb lehetőségeket kihasználva tovább javuljon a nők aránya a foglalkoztatás területén. Tanulva a múlt hibáiból, mikor az önkormányzatok a pályázati önerőhöz sokszor hitelt voltak kénytelenek felvenni – s részben ez okozta eladósodottságukat -, most egy vissza nem térítendő hitel folytán 350 milliós pályázati támogatás érkezik Egerbe.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára kijelentette: a pályázat célja, hogy segítsék a nők foglalkoztatását, annál is inkább, mert az utóbbi évtizedekben eddig ezen a területen katasztrofális állapotok uralkodtak.

Habis László, Eger polgármestere megköszönte a kormányzatnak, hogy az egymilliárd forintos támogatás után most 350 milliós segítséget kap a megyeszékhely. A pályázati forrásból három egri bölcsőde – a Vízimolnár úti, az Arany János úti, valamint a Tittel Pál úti – teljeskörű felújítását valósítják meg.

(TV EGER)

A tanácskozás résztvevőit köszöntve Nyitrai Zsolt kijelentette: Magyarország jobban teljesít címmel egy hónapja indult el az a konferencia-sorozat, amelynek célja, hogy a képviselők, államtitkárok, miniszterek beszámoljanak a kormány eddig elért eredményeiről. Eger immár az országjárás tizedik helyszíne. Az egri honatya ismertette azokat a témákat, amelyek az eddigi találkozókon napirendre kerültek. Szó esett egyebek mellett azokról a gazdasági, illetve pénzügyi döntésekről, amelyek miatt bírálatok érték a kormány, s melyekről mára kiderült, hogy helyes döntések voltak. Fontos téma volt a magyar föld védelme és az új földtörvény, amelyet ma többen kritizálnak, pedig soha nem volt még ennyi föld a hazai gazdák kezén, mint ma. Jövőnket nagyban meghatározza a fejlesztéspolitika, ennek kapcsán Nyitrai Zsolt emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök jól küzdött Brüsszelben, amikor döntöttek az Európai Unió 2014-2020-as időszakának költségvetéséről, hiszen a támogatás összege a fejenkénti 660 ezer forintról, 712 ezer forintra nőtt.

A nyugdíjasokról szólva kijelentette: az idősekről csak a tisztelet hangján lehet beszélni, hiszen ők neveltek fel bennünket, az ő tapasztalatuk nélkül nem fejlődhetett volna az ország, itt van tehát az ideje, hogy most mi segítsünk nekik. A nyugdíjak megadóztatásának terve és a 13. havi nyugdíj elvétele a Bajnai-kormányhoz fűződik. A 2010-es választások után gyökeres változások következtek be ezen a téren is: párbeszéd kezdődött az idősekkel, ennek fontos része volt az a konzultáció, melynek során Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött az érintetteknek kikérve véleményüket, javaslataikat. Az egyik legnagyobb sikernek azt tekintik, hogy a kormány döntése alapján 40 éves munkaviszony után lehetőséget adtak a nőknek a nyugdíjbavonulásra.

A kormány garantálja a nyugdíjak adómentességét, megvédi nyugdíjasokat, mert a Fidesz a nyugdíjasok pártján áll – jelentette ki a honatya, majd így folytatta: legyen szó akár rezsicsökkentésről, akár a nyugdíjakról, azt üzenjük az időseknek, hogy ránk mindig számíthatnak.

A rendezvényen Soltész Miklós államtitkár sikerként értékelte, hogy megszüntették a kötelező magánnyugdíjpénztárakat, amelyek működése következtében 2010-re már 2500 milliárd forint volt a nyugdíjkassza hiánya. Ha megmaradnak a kötelező magánnyugdíjpénztárak, fenntarthatatlanná vált volna nyugdíjrendszer, ám a kormányváltás óta megtett lépéseknek köszönhetően 25 év múlva is fenntartható lesz.