Heves megye fejlődő pályán van

Heves megye fejlődő pályán van, és a Fidesz célja, hogy ez a fejlődés jellemezze a következő éveket is – nyilatkozta Nyitrai Zsolt, a nagyobbik kormánypárt megyei elnöke, akit a hétvégi tisztújításon választottak meg újra Heves megyei vezetőnek.

Eger Hírek

Közölte, a Heves megyei Fidesz szervezetileg felkészült az őszi önkormányzati választásra, minden településen döntés született arról, hogy ki lesz a párt polgármesterjelöltje.

A szövetség által támogatott jelöltek mindenhol képesek lesznek arra, hogy együttműködjenek a kormánnyal, és fejlődést biztosítsanak településeken a következő években – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

A Heves megyei települések fejlesztését folytatni kell!

Azt hangoztatta, hogy a Fidesz képviselői és polgármesterei a közéleti munkájukat a jövőben is a polgárokkal történő párbeszédre alapozzák.

Ismertetése szerint a Heves megyei választmány tisztújító gyűlésén Nyitrai Zsolt elnök mellé Horváth László és Szabó Zsolt országgyűlési képviselőt választották meg alelnöknek, a párt országos választmányba pedig Nagy CsabátPálinkás Pétert, valamint Tuza Gábort delegálták. A választmány az elnökökről, elnökhelyettesekről és a delegáltakról is egyhangú döntést hozott, a tisztviselőket ellenszavazat nélkül választották meg.