A járvány ellenére sikerült határidőre átadni a felújított novaji útszakaszt

Hosszú várakozás után megújult az Eger-Novaj összekötő út egy szakasza, amely Novaj határában a Magyar Falu Program keretében, több mint 170 millió forintból valósult meg. A munkálatokkal a járvány ellenére is határidőre sikerült végezni, így a környéken élők örömmel vehetik birtokukba a mindennapi közérzetüket javító utat – jelentette ki az átadási ünnepségen Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője.


Eger Hírek

Nyitrai Zsolt a hivatalos átadás előtt szólt a járvánnyal kapcsolatos aktuális hírekről is. Elmondta, lassan közeledünk a normális élet elindításához, ha elérjük a 4 milliós oltási számot, megnyílhatnak az éttermek belső terei, a szállodák, illetve még hosszabbra nyúlik a kijárási tilalom határideje.

„Ugyanakkor a járványnak még koránt sincs vége, így arra kérek mindenkit, regisztráljon, és oltakozzon mindenki, hiszen hazánkban az összes vakcina hatásos és biztonságos, hiába állítja ennek az ellenkezőjét a baloldal”

– fejtette ki.

Köszönetet mondott a védekezésben résztvevő egészségügyi,, illetve szociális területen dolgozónak, rendvédelmi erőknek, pedagógusoknak, közigazgatási dolgozónak, polgármestereknek, a sajtónak és az önkénteseknek, adományozóknak is.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában most átadott szakasz kapcsán Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy a közlekedés a helyi emberek számára rendkívül fontos, mert befolyásolja mindennapi közérzetüket.

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen utat, vagy járdát használnak. Ezért is tartják kiemelt feladatnak az infrastruktúra fejlesztését:

az M25-ös megvalósítását, ami Egert köti össze az autópályával, Füzesabony útfelújítási programját, melynek révén az utak 80 százalékát korszerűsítik, a besenyőtelki, a mezőtárkányi, a szihalmi, az egerfarmosi, a mezőszemerei felújításokat, vagy a minap átadott Sarud és Tiszanána közötti szakaszt.

A kormány – folytatta – a vidéki Magyarország fejlesztését támogatja, az infrastruktúra korszerűsítésén túl bevezette a falusi CSOK intézményét, a kisboltok megsegítését, azért, hogy vonzóbbá tegye a vidéki életet a fiatalok számára is.

A képviselő a most átadott novaji útszakasz kapcsán elmondta, hogy 1974 óta nem nyúltak ehhez az úthoz, úgyhogy igencsak időszerű volt már annak felújítása a Magyar Falu Program keretében.

Utalt arra is, hogy Demkó Gábor polgármester nagy lendülettel kezdett munkához 2019-ben, ennek pedig látszódnak az eredményei. Megoldotta az árvizet követő nehéz helyzetet, helyreállította az érintett környéket. Megújult az óvoda udvara, készülnek a járdák, utak javítására is, képviselve a helyi emberek érdekeit.

Nyitrai Zsolt köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek ebben a projektben, és azt ígérte, hogy a jövőben is folytatódik a közlekedés korszerűsítése.

Demkó Gábor polgármester is köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Böjt László Ostoros első embere méltatta annak jelentőségét, hogy elkészült a környék lakosságát is szolgáló felújítás.

Szabó Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves megyei igazgatója pedig arról beszélt, hogy a több mint 170 milliós, hazai támogatású beruházás ezen része 1 kilométernyi kiváló minőségű utat jelent, ám három hét múlva elindul az Ostoros felőli rész korszerűsítése is, amely év végéig tart majd. Végül összesen három szakaszban készül el a teljes, Egert Novajjal összekötő út, amely gyors és biztonságos közlekedést garantál majd a környéken élő embereknek.