A kormány szakmai konzultációt indít a védőnőkkel

A kormány szakmai párbeszédet, személyes konzultációt indít a védőnőkkel, hogy az 5 ezer egészségügyi dolgozó elmondhassa véleményét a munkájáról, az őket érintő döntésekről és hogy javaslatokat tehessenek a döntéshozóknak – jelentette be Nyitrai Zsolt.

kormany.hu

A stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a Védőnők napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján a kormány nevében köszönetet mondott a védőnőknek az áldozatos munkájukért, és arról beszélt, hogy a magyarországi szolgálat Európában hungarikumnak számít, mert sehol máshol nem működik hasonló hálózat olyan komplex feladattal, és komoly szakmai tudással, mint nálunk.

Közölte, minden megyében, és a fővárosban is lesz védőnői konzultáció, az első állomás Egerben lesz, június 21-én.

A kormány szakmai konzultációt indít a védőnőkkel

Fotó: fidesz.hu

Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a 2010-es 17,7 milliárd forintról jövőre 27 milliárd forintra emelkedik a védőnői szolgálatokra fordított költségvetési forrás.

Az államtitkár azt mondta, a védőnők munkája nemcsak egészségügyi feladat, hanem „családügyi küldetés” is, mert a fiatal pároknak segítenek abban, hogyan várják a gyerekeket, és hogyan tudnak egészséges körülményeket biztosítani a számukra.

Arról beszélt, hogy a kormány nem csak szimbolikus eszközökkel kívánja megköszönni a védőnők munkáját, és a megbecsülés a költségvetésben is megjelenik. Közölte, jövőre 2 milliárd forinttal többet adnak a védőnői praxisok finanszírozására, a bérek, jövedelmek emelésére. Hozzátette: idén több mint 300 millió forintot biztosítanak a védőnők 30 ezer forintos pótlékára, novembertől.

Arra hívta fel a figyelmet, a kormány döntést hozott arról, hogy a szolgálatok finanszírozása teljes mértékben a védőnők jövedelememelkedését kell, hogy eredményezze.

Emlékeztetett arra, hogy korábban nem mindenhol jutott el a megemelt kormányzati finanszírozás az érintettekhez.

Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője arról is beszélt: el akarják érni, hogy az elmúlt évek forrásbővítései valóban célba jussanak. Emlékeztetett, vannak olyan települések, ahol maradéktalanul teljesült a kormány támogatási szándéka, máshol részben, és volt ahol gyakorlatilag egyáltalán nem.

Szerinte egyrészt azért fontos a konzultáció, hogy lássák, mennyit léptek előre az elmúlt években, másrészt, hogy a védőnők megfogalmazzák jövőképüket. Jelezte: mind a húsz helyszínre várják a szakma képviselőit, a döntéshozókat, valamint a helyi fenntartókat.

(kormany.hu/MTI)