A magyar emberek nem számíthatnak az ellenzékre

Megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy az ellenzéki képviselők nem szavazták meg az Országgyűlésben az ápolási díj emelését – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatóján.

fidesz.hu

A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, egy nagyon komoly szakmai egyeztetésre került sor, amelynek végén az ápolási díjat 15 százalékra emelték és bevezették a gyermekek otthon gondozási díját (GYOD), amely akár 100 ezer forint is lehet.

A magyar emberek nem számíthatnak az ellenzékre

A kormánypárti képviselő elmondta, múlt héten szerdán szavazott erről a két intézkedésről a parlament. Hozzátette, nem akadt egyetlen egy olyan ellenzéki képviselő sem, aki megszavazta volna ezt a javaslatot.

Mindegy, hogy mit mondd az ellenzék, mert amikor dönteni kell az Országgyűlésben, akkor sosem állnak az emberek oldalára – mutatott rá.

A kormánypártokra azonban számíthatnak a polgárok. A Fidesz és a KDNP képviselő támogatták az ápolási díj emelését – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

(fidesz.hu)