A régió legmodernebb teniszcsarnoka Egerben

A régióban is egyedülálló új, modern teniszcsarnok megnyitásával Eger az eddigieknél is fontosabb helyet kapott a magyar teniszsport térképén – jelentette ki az sportlétesítmény átadó ünnepségén Nyitrai Zsolt, Eger országgyűlési képviselője.


(TV Eger)

Örömömre szolgál, ha új létesítményt adhatok át, különösen így van ez akkor, ha sportberuházásról van szó, hiszen minden a sportba befektetett forint háromszorosan térül meg az egészségügy területén – mondta Nyitrai Zsolt.

Mint hozzátette, köztudott, hogy Magyarországnak „sportos” kormánya van, mindezt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy míg 2010-ben 16, addig 2015-ben 118 milliárd forint jutott, illetve jut a költségvetésben sporttal kapcsolatos kiadásokra.

A kormány – folytatta – három fő célból álló rendszerben végzi feladatát ezen a területen. Az első, hogy hazánkban minden gyermek sportolhasson a mindennapos testnevelés bevezetésével, s bár ezen a téren még vannak feladatok, tény, hogy ma naponta 1 millió diák sportol. A másik cél, hogy minél több világversenynek adjunk otthont, jellemző adat, hogy az idén Magyarország 33 rangos nemzetközi eseményt lát vendégül. A harmadik cél az új létesítmények építése, így 2010 és 2014 között 880 településen valósult meg sporttal kapcsolatos fejlesztés.

A kormány tehát kiemelten kezeli ezt a kérdést, nem véletlen, hogy Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára levélben üdvözölte a megnyitót. Nyitrai Zsolt felidézve a levelet kiemelte, hogy az államtitkár szerint a sport szerepe egyedülálló az ifjúság életében, hiszen annak révén az ifjú generáció küzdeni tudást és sportszerű magatartást tanulhat, mindezt pedig a mindennapok során kamatoztathatja majd.

A képviselő hangsúlyozta: az egri teniszsport nagy múltra tekinthet vissza, az első klub 1896-ben alakult meg, ám most egy újabb sporttörténeti állomáshoz érkeztek: megnyílt az a modern, exkluzív teniszcsarnok, amely az északi régióban is kiemelkedő létesítménynek számít, így Eger az eddigieknél is fontosabb helyet kapott a magyar teniszsport térképén.

Nyitrai Zsolt megköszönte a beruházóknak, hogy magántőkéből felépítették a csarnokot, majd felajánlott egy sportrelikviát az új létesítmény számára: egy teniszlabdát a világhírű André Agassi aláírásával.

Dr. Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke beszédében méltatta az egri beruházás jelentőségét. Elmondta: biztos abban, hogy az ilyen létesítményeknek hála egyre növekszik majd a sportoló fiatalok száma.

A tulajdonosok, az Invest Sport Kft. nevében Harmati László köszöntötte a vendégeket, aki elmondta: az egri teniszezők 20 éves álma vált valóra ezzel a beruházással, hiszen immár nem függnek az időjárástól. Az átadó ünnepség végén Ternyák Csaba egri érsek szentelte fel az új csarnokot.