Biztosított a gyógyszerek utánpótlása Magyarországon

Hazánkban több mint 12 ezer gyógyszerész és gyógyszertári asszisztens teljesít szolgálatot, több mint 2300 patikában – jelentette ki Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Magyarország Kormányának hivatalos Facebook-oldalán megjelent legújabb tájékoztató videóban, ahol egyúttal megköszönte a patikusok türelmét és felelősségteljes szakmai munkáját.


Magyarország Kormánya

Dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke elmondta, nem csak a patikákban dolgozók, hanem a várakozók egészségének védelmét is szolgálja, ha betartják a vonatkozó szabályokat, miszerint csak a gyógyszertárak előtt, egymástól megfelelő távolságot tartva várják ki a sorukat.

“Amennyiben idős hozzátartozójuknak, vagy szomszédjaiknak szeretnének segíteni a gyógyszereik kiváltásában, írják le egy papírra hozzátartozójuk TAJ számát és hozzák magukkal a gyógyszertárba. Legyen Önöknél a saját igazolványuk és beszéljék meg előzetesen hozzátartozójukkal, hogy éppen melyik gyógyszereire van szüksége.

Ha a gyógyszertárban éppen nincs az a gyógyszer, amit felírt az orvos, kérem fogadják el a kollégáim által felajánlott helyettesítő készítményt, amelynek ugyanaz a hatóanyaga és ugyanolyan a hatása. Ezzel elkerülhető, hogy másik patikába kelljen menniük és egy újabb sort kivárni!”

– hangsúlyozta Dr. Hankó Zoltán.

MTI/Archív

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a videóban megköszönte Magyarország több mint 2300 patikájában dolgozó 12 ezer gyógyszerész és gyógyszertári asszisztens türelmét, felelősségteljes szakmai munkáját.