Ebben a kérdésben nem ismerünk kompromisszumot!

Nyitrai Zsolt meghívására különleges, szimbolikus helyszínen, az egri Dobó téren tartott sajtótájékoztatót a bevándorlási válság kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

M1

Nyitrai Zsolt, a Fidesz Heves Megyei Elnöke az Egri Várban fogadta Szijjártó Péter miniszter urat, ahol a vár Zászlódombjáról jelenlétükben adták le az 1552-es, török elleni dicső győzelem tiszteletére szóló díszlövést 15 óra 52 perckor.

Mostanra kiderült, hogy az Európai Bizottság egy felső határ nélküli, állandóan működő kvótát kíván bevezetni, a 120 ezres és 160 ezres felső korlát pusztán cselvetés – mondta Szijjártó Péter. Jelenleg Európában 1,5 millió illegális bevándorló tartózkodik, az Európai Bizottság eddigi politikájából tisztán látszik: nem arra koncentrálnak, hogy megállítsák a bevándorlási hullámot, csupán arra, hogy a bent lévőket szétosszák a tagállamok között.

Ez komoly veszélyt jelent Európára, így hazánkra nézve is. Kifejtette: Európa déli, délkeleti szomszédságában 30-35 millió olyan ember tartózkodik, aki élethelyzeténél fogva bármikor úgy dönthet, hogy elindul Európába. 6,5 millió belső menekült él Szíria területén, 13,5 millióan élnek humanitárius segélyen, 2 millió menekült él a technikailag csődbe ment Kurd térségben, 2 millió menekült él Jordániában. A Libanonban élő menekültek száma pedig úgy aránylik Libanon területéhez, hogy az már jóval magasabb, mintha ugyanezt a mutatószámot Törökországban állítanánk elő – mutatott a számszerű adatokra a miniszter.  Hozzátette: ha figyelembe vesszük az eddigi helyzetet, láthatjuk, hogy megindulása esetén egy újabb migrációs hullám Magyarország déli határain csapódna le.

Ebben a kérdésben nem ismerünk kompromisszumot!

Nem akarjuk, hogy a tavalyi jelenetek megismétlődjenek hazánkban! A bevándorlási válság szuverenitási és biztonsági kérdéssé vált – folytatta. Biztonsági kérdés, hiszen a bevándorlási hullám lehetőséget adott a terrorszervezeteknek arra, hogy embereiket Európába juttassák. Az ellenőrizetlen, szabadon áramló tömegekben ott voltak a terroristák, akik a későbbi terrorcselekmények végrehajtásában, kitervelésében vettek részt.

Szijjártó Péter kijelentette: a mostani szuverenitási kérdés, hiszen kizárólag mi, magyarok dönthetjük el, hogy kit engedünk be Magyarországra és ki az, akit nem.  Nem ismerünk ebben a tekintetben kompromisszumot, csak a magyar emberek dönthetik el, hogy kivel kívánnak együtt élni a jövőben.  Kiemelte: a kötelező kvótákról szóló döntés elfogadása egyértelműen a szuverenitásunk egy részének feladásával járna, melyet most vasárnap meg kell védenünk. Egy erőteljes népakarat hatására az európai politikusok beláthatják, hogy nem lehet az emberek akaratával ellentétes politikát folytatni, főleg nem ilyen fontos kérdésben, mint a bevándorlás, mely egyszerre határozza meg Magyarország és Európa jövőjét.

A Dobó téri sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt elmondta: nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen mögöttünk látható Dobó kapitány szobra, valamint az Egri Vár. Itt már egyszer megvédtük Európát. Most vasárnap is ez lesz a feladatunk. A honatya kiemelte, nem csak Eger és Heves megye polgárai, hanem egész Magyarország lakossága fontos kérdésben dönthet: kívánjuk-e, hogy Brüsszel a megkérdezésünk és beleegyezésünk nélkül idegenek sokaságát telepítse országunkba?

A népszavazási kampány kezdetén azt vállaltuk, hogy a polgároknak átfogó képet nyújtunk a helyzetről, kérdéseikre választ kapnak. Vállalásunkat teljesítettük, mindenhova sikerült eljutni – emelte ki a honatya. Ezt követően köszönetet mondott a választókerület jelen lévő polgármestereinek a kampány aktívan való segítéséért. Jelen volt Bényi Szabolcs Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke, Tóthné Szabó Anita, Mezőtárkány- Bornemissza János, Poroszló- Bóta Géza, Noszvaj- Böjt László, Ostoros- Bozsik Csaba, Besenyőtelek- Fodor Géza, Demjén- Gönczi Mihály, Átány- Habis László, Eger- Hanuszik Csaba, Maklár- Juhász Attila Simon, Felsőtárkány- Nagy Csaba, Füzesabony- Orosz József, Nagytálya- Petrik László, Egerfarmos- Sári László, Kerecsend- Tilcsik István, Sarud- Tóth József, Tiszanána-  Turó Tamás, Kömlő- Varga Tibor, Egerbakta- Varga István, Egerszalók- Verebélyi György, Egerszólát- Vámosi László, Andornaktálya- valamint Zsebe Zsolt, Újlőrincfalva polgármestere. Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a településvezetők eddig is segítették a kampányt, tájékoztatták a lakosságot, és reméli, hogy a választás napján is elmondják véleményüket, és segítenek abban, hogy minél többen éljenek demokratikus lehetőségükkel. Hangsúlyozta: a tét hatalmas, hiszen az eddigiek során is népszavazással döntöttünk a sorsfordító kérdésekben.

Kiemelte azt is, hogy Európában a magyar embereknek lesz elsőként lehetőségük arra, hogy elmondják véleményüket az Európai Unió bevándorlási politikájáról, az Európai Bizottság által előterjesztett kötelező betelepítési kvótákról.