Eger méltón emlékezett ’56 hőseire

Egerben gazdag és különleges programokkal, akciókkal, rendezvényekkel sikerült méltó módon megünnepelni az ötvenhatos forradalom 60. évfordulóját – összegezte a tapasztalatokat és az elismerő véleményeket az egri 1956-os Emlékbizottság csütörtöki záró ülésén Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, a bizottság elnöke.

TV Eger

Mint elmondta, azért gyűltek össze, hogy számot adjanak arról: az emlékbizottság koordinálásával méltóképpen tudták megünnepelni  az 1956-os forradalom 60. évfordulóját.

Úgy gondolom – folytatta -, hogy azt a célt, amelyet kitűztünk magunk elé, s amiért megalakult az emlékbizottság, sikerült elérnünk: a város méltó módon emlékezett meg a forradalom hőseiről.

Eger méltón emlékezett ’56 hőseire

Azért is tartottuk nagyon fontosnak ezt az évfordulós rendezvénysorozatot, mert meggyőződésem, hogy 1956 nélkül nem valósult volna meg az 1989-es rendszerváltoztatás, anélkül pedig ma nem beszélgethetnénk itt ebben a formában. Mindezért köszönet illeti azokat, akik akkor szembeszálltak a túlerővel, és mertek harcolni hazánk szabadságáért! – fejtette ki Nyitrai Zsolt.

A bizottság egy digitális prezentáció megtekintése során összegezte az emlékévvel kapcsolatban elvégzett feladatokat, melyben hosszan sorolták Eger ’56-os programjait, pályázatait, vetélkedőit, kiállításait, ünnepségeit, közösségi akcióit – a látványos falfestést és a Dobó téri élőképet -, tudományos konferenciáit, valamint a történelmi eseményekről és a szereplőkről szóló munkákat: könyveket, kiadványokat televíziós alkotásokat.

Az értékelést követően a honatya hozzátette: a beszámolóból is kitűnik, hogy Eger országos szinten is példaértékű módon, rendkívül sokszínű, illetve sok szálon futó programmal ünnepelte meg a 60. évfordulót. Megköszönte a munkát az emlékbizottság tagjainak, akik egy emléklap kíséretében megkapták Szecskó Károly, az évfordulóra megjelent kötetét, amely bemutatja a forradalom helyi hőseit.

Habis László polgármester is megköszönte az emlékbizottságnak, valamint Eger intézményeinek és civil szervezeteinek ténykedését. Hangsúlyozta, a hiteles egri forradalmárok élménybeszámolói igazi értéket adtak át az embereknek. Mindezzel gazdagodott Eger dokumentált történelme – fogalmazott.