Eger üdve a legfőbb törvény

Megjelent a rendszerváltoztatás egri eseményeiről szóló interjúkötet, ami Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére és az Eger Sikeréért Egyesület közreműködésével készülhetett el. A bemutatón elhangzott, ez a kötet országosan is egyedülálló, hiszen Eger az első a megyei jogú városok közül, ahol ilyen interjúkötetet adtak ki a helyi eseményekről.

TV Eger

Az Eger üdve a legfőbb törvény című könyv annak a generációnak szól, amely végig küzdötte a rendszerváltoztatást, s szól azoknak is, akik még nem éltek akkor, mindenkinek szól, aki büszke egri polgárnak vallja magát – mondta a pénteki bemutatón Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott.

Eger üdve a legfőbb törvény

1956. november 4-ét követően 33 évnyi sötétség borult ránk, szétverték a még meglévő polgári és keresztény közösségeket. Az volt az elnyomó hatalom célja, hogy sötétség, szürkeség legyen a fejben, a szívben és a lélekben. A magyarok azonban szabadság szerető nép és napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra és évről évre többen lettek, sokasodtak azok, akik meg akarták változtatni ezt a rossz rendszert. Így egy idő után ez már benne volt a levegőben, mindenhol az országban. A rendszerváltoztatást nem kaptuk és nem hullott az ölünkbe, emberek millióinak áldozatos munkája fekszik benne.

Hegedűs Zoltán szerző kifejtette, igyekezett minden akkori párt képviselőjét megszólaltatni, így az MDF, az SZDSZ, a Független Kisgazda Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz és az Egri Lokálpatrióta Egylet meghatározó szereplőivel készült beszélgetés is helyet kapott a kiadványban, bár nagy sajnálatára egyedüliként a Magyar Szocialista Párt akkori elöljárói nem kívántak interjút adni. Emlékeztetett, Ronald Reagan egykori amerikai elnök azt mondta, a szabadság mindig pont egy generációnyira van a kihalástól. Lassan 30 év telt el, felnőtt egy generáció, akik már a szabadságba születtek bele. Ez a kötet azért is jött létre, hogy gyermekeinkkel megismertethessük a múltat – foglalta össze.

Eger üdve a legfőbb törvény

Löffler Erzsébet az egri Érseki Vagyonkezelő Központ Könyvtár, Levéltár és Múzeum igazgatója a könyv kapcsán felidézte az általa is megélt eseményeket. Mint elmondta, 1990. szeptember 30-án és október 14-én kétfordulós választás tartottak, amikor hazánkban létrejöttek a szabadon választott önkormányzatok. Egerben 31 tagú testület alakult, melynek ő is tagja volt. A nagy lelkesedés után persze jött a hideg zuhany, az ország eladósodottsága, a gazdasági összeomlása, az elszegényedés a munkanélküliség és egy hatalmas méretű infláció. A kormány nehezen tudott úrrá lenni a helyzeten.

Mint elmondta, az újonnan megválasztott egri önkormányzat október 20-án Ringelhann Györgyöt, az akkor még SZDSZ-es képviselőt polgármesterré választotta. Később december 5-én került sor a két alpolgármester megválasztására, a jelenlegi polgármester Habis László és az azóta elhunyt Katona Józsefné személyében.

A könyv ott lesz az egri iskolákban, minden országos könyvtárban elérhető lesz, valamint november 12. hétfőtől megvásárolható lesz Egerben a Líra könyvesboltban.