Egri cégek sikere erősíti a hazai gazdaságot

Eger legnagyobb adózóinak – a cégeknek és a vállalkozóknak – meghatározó szerepük volt abban, hogy 2016-ban a megyeszékhely gazdasága tovább erősödött – jelentette ki Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője hétfőn azon a városházi eseményen, ahol a város legsikeresebb gazdasági szereplőit köszöntötték.

TV Eger

„Önök Eger igen fontos, meghatározó szereplői, hiszen munkát adnak a településen élő embereknek, biztosítják a helyi és környékbeli családok megélhetését, ugyanakkor támogatják a megyeszékhely fejlődését” – jelentette ki köszöntőjében Nyitrai Zsolt.

Majd így folytatta: vállalkozásaik, munkatársaik már régóta eredményesen tevékenykednek minőségi termékeket előállítva, s szakmai sikereik rendkívül kedvező hatással vannak városunkra, az itt élők környezetére.

Mint hangsúlyozta, Magyarország erősödik, a hitelminősítők immár befektetésre ajánlják hazánkat, mindez pedig közös sikerünk, mert ebben a teljesítményben benne van az egri vállalkozások teljesítménye is.

Egri cégek sikere erősíti a hazai gazdaságot

Hozzátette azt is, hogy 2017 egyértelműen az adócsökkentés éve, a társasági adó 9 százalékra csökkent, ami a legkedvezőbb adókulcsnak számít az Európai Unióban, a munkaadói járulék pedig 5 százalékkal lett kevesebb. Mindez egyértelműen növeli esélyeinket arra, hogy minél több nemzetközi vállalat fektessen be hazánkban.

Ennek kapcsán Nyitrai Zsolt beszélt arról is, hogy márciusban az egri polgármesterrel és a külügy- és külgazdasági miniszterrel egyeztetünk arról, hogy Egerben két olyan jelentős beruházás jöjjön létre, amely hosszú időre több száz új munkahelyet teremt a megyeszékhelyen.

Végül azt kívánta a jelenlévőknek, hogy az idei esztendő is legyen legalább olyan eredményes, mint az 2016-os, fejlődjön tovább vállalkozásuk, s ezzel együtt erősödjön Eger gazdasága is.

Habis László polgármester hozzátette: a tavalyi évben összesen 4,5 milliárdos adóbevételt könyvelhetett el a város, mindez 180 millió forintos növekedést jelent az előző esztendőhöz képest, mindez nagyban javítja az egriek életminőségét.

Eger közgyűlése idén Harmati Lászlót, a Hotel Eger & Park Kft. tulajdonos ügyvezetőjét és Trembeczki Gyulát, az Larenta Kft. tulajdonos ügyvezetőjét tüntette ki a Pro Agria gazdasági szakmai díjjal.