Egyeztetés a minisztériumban az egri főiskoláról

Palkovics Lászlóval, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkárával egyeztetett kedden Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője.


A találkozón az egri Eszterházy Károly Főiskola jövőjét érintő kérdésekről tárgyaltak a felek, így szó esett egyebek mellett az intézmény stratégiájáról, valamint arról is, hogy a főiskolának milyen lehetőségei lennének nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, s miként érhetnek el jobb eredményeket az innováció területén.

A megbeszélés másik témája az a Tudás-Park nevet viselő innovációs program volt, amely az Eszterházy Károly Főiskola, az egri önkormányzat és a helyi gazdasági szereplők együttműködésével indulhat el Egerben.

Az 500 millió forintos, 100 százalékos támogatási intenzitású pályázat célja, hogy a főiskola a város hosszú távú stratégiai céljait és a helyi vállalatok piaci igényeit szolgáló innovációs tevékenységet végezzen három tudományos témában: az élelmiszeripar, a megújuló energiaforrások innovatív felhasználása és a számítástechnikai alapú, intelligens szolgáltatások területén.

Palkovics László és Nyitrai Zsolt a találkozón megállapodtak abban, hogy a jövőben is rendszeresen tárgyalnak majd az egri főiskolát érintő stratégiai kérdésekről.