Fiatal vállalkozók a versenyképes Magyarországért

Magyarország az utóbbi évek gazdasági sikereit a kormány és a vállalkozások szoros együttműködésével érte el – idézte Varga Mihály miniszter levelét Nyitrai Zsolt a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) által szervezett “Sikeres fiatalok Napja” rendezvény egri megnyitóján szerdán.

TV Eger

Eger országgyűlési képviselője, a térség fejlesztési biztosa köszöntőjében elmondta: a FIVOSZ tagjai olyan fiatal vállalkozók, akik képesek válaszolni a kihívásokra, megragadják a lehetőségeket, s ebben segítik őket az olyan rendezvények, mint a most kezdődő 2 napos találkozó. A nagyszabású konferencián számos olyan előadó tanácsait hallgathatják meg, akik hasznos tapasztalataikat átadhatják az ifjú nemzedéknek.

Örömteli hír – folytatta -, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások számára indított versenyképességet növelő hitelprogram kerete 44-ről 70 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor ennek a körnek biztosított ingyenes képzésen immár 12 ezren vettek részt. Jelentős segítség az is, hogy a kormány vissza nem térítendő támogatást nyújt a fiatal vállalkozóknak (2 és 3 millió forint közötti értékben), az észak-magyarországi régióban például az erre felhasznált támogatási összeg meghaladta az 510 millió forintot – tette hozzá a miniszteri biztos.

Fiatal vállalkozók a versenyképes Magyarországért

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: fontos, hogy az érintettek merjenek időben dönteni, merjenek versenyezni, kockáztatni, az esetleges kudarcokból pedig tanulni. A FIVOSZ, illetve annak Heves megyei szervezete a következő napokban hasznos, a gyakorlati ismereteket előtérbe helyező rendezvénye segíti a fiatal vállalkozók indulását és működését.

A honatya idézett abból a levélből, amelyben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntötte az esemény résztvevőit. Ebben a tárca vezetője egyebek mellett hangsúlyozta: “Bármihez, amit megálmodsz vagy megtehetsz, fogj hozzá! A mennyiségben varázslat, zsenialitás és erő terem…” A folytatásban kitért arra, hogy Magyarország komoly gazdasági eredményeket ért el, ez pedig a vállalkozások és a kormány közös sikere. “Meggyőződésem, hogy közös munkánk lépésről lépésre közelebb visz bennünket közös célunkhoz, Magyarország versenyképesebbé tételéhez!”  – idézte Varga Mihály sorait Nyitrai Zsolt.

Habis László egri polgármester arról beszélt, hogy a fiatalság egy állapot, s az aktivitást, kreativitást a későbbi évek során is meg kell őrizniük, hiszen egy vállalkozás csak így lehet hosszabb távon is eredményes. Hozzátette: az önkormányzatnak feladata a városban működő vállalkozások támogatása, s Eger mindent megtesz azért, hogy ennek az elvárásnak megfeleljen.

Az esemény, az első nap végén is telt házzal zajlott, ahol a hallgatóság számos vállalkozó sikerének történetével, üzleti arculatával és jó tanácsával ismerkedhetett meg.