Fokozatosan újraindul az élet Heves megyében

Szigorú szabályok mellett újraindul az élet Heves megyében, ami az időben meghozott intézkedéseknek, az együttműködésnek és a fegyelmezett polgároknak köszönhető. Hétfőtől a megyében is enyhültek a kijárási korlátozások – jelentette ki Füzesabonyban tartott heti járványügyi sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt, aki önkéntesként Nagy Csaba helyi polgármesterrel részt vett a város köztereinek fertőtlenítésében.


Eger Hírek

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője elmondta, a veszélyhelyzet 58., a kijárási korlátozások 42. napjánál tartunk, a járvány terjedését sikerült kontroll alatt tartani, így hétfőtől vidéken, így Heves megyében is enyhíteni tudtunk a korlátozásokon. Kivételt képez Budapest és Pest megye, hiszen a megbetegedések kétharmada továbbra is ahhoz a térséghez kötődik – tette hozzá.

A legfrissebb adatokról szólva kijelentette: Heves megyében 17 fertőzöttet tartanak számon, közülük azonban csak 11-en élnek a megyében, ők lakásukban gyógyulnak. Jó hír az is, hogy Egerben felépült a város egyetlen koronavírusos betege.

Az egri kórház tájékoztatása szerint elmondhatom – folytatta a képviselő -, hogy jelenleg öt embert tartanak megfigyelés alatt, eddig négyük első tesztje negatív volt.

Mindeközben a járóbeteg ellátás területén folyamatosan tudják fogadni a sürgős ellátást igénylő betegeket. Az egri intézményben továbbra is rendelkezésre áll a kellő mennyiségű védőfelszerelés és fertőtlenítőszer, így minden beteg és dolgozó biztonságban van

– fejtette ki.

Nyitrai Zsolt beszélt arról is, hogy az időskorúak és az idősotthonokban élők vannak kitéve a legnagyobb kockázatnak: Heves megyében befejeződött ezen intézmények ellenőrzése, méghozzá pozitív tapasztalatokkal. A fertőtlenítés a honvédség speciális alakulatainak közreműködésével zajlik, 18 helyen már végeztek, 14 otthonban még folyik a munka, de a jövő héten ott is befejezik a fertőtlenítést, két intézmény pedig nem kért ilyen jellegű segítséget. Az ellenőrzéskor, fertőtlenítéskor nem tesznek különbséget állami, illetve önkormányzati intézmények között.

A honatya hangsúlyozta azt is: az oktatás területén a hét eseménye az érettségi vizsgák első felének lebonyolítása volt a megyében és az egész országban. A kormány a szigorú szabályok kidolgozásával és betartatásával elérte, hogy a vizsgák rendben és biztonságosan folyjanak, minden érintett követte az előírásokat. Betartották a távolságot, használták a maszkot és a fertőtlenítőt, valamint felmentették a munka alól a 60 év felett vagy valamilyen betegséggel küzdő tanárokat is.

A vizsgák május 21-ig zajlanak, meggyőződésünk, hogy a diákok érdekét szolgálja az érettségi mostani megtartása, hiszen mind a munkába állás, mind a továbbtanulás szempontjából elengedhetetlen, hogy a tanulók késlekedés nélkül megszerezzék a bizonyítványt.

Hálával tartozunk azoknak, akik ebben a nagy munkában részt vettek, a pedagógusoknak, a szülőknek, a rendőröknek és a közlekedési vállalatoknak egyaránt – jelentette ki az országgyűlési képviselő.

Nyitrai Zsolt a sajtótájékoztatón bejelentette:

önkéntes munkáján túl illetményéből a jövőben is támogatja a védekezésben élenjáró közösségeket. A helyi polgármester javaslatára ezúttal a füzesabonyi Szent Flórián Tűzoltó Egyesület munkáját segíti 100 ezer forinttal.

A képviselő köszönetet mondott a pedagógusoknak, oktatásban dolgozóknak, a rendőrségnek, a honvédségnek, az egészségügyben, valamint a közigazgatásban tevékenykedő dolgozóknak, illetve az önkénteseknek és az adományozóknak is.

Kijelentette: fokozatosan, a szabályok szigorú betartatásával indul el ismét az élet, csak együttműködve, egymást segítve győzhetjük le a járványt és annak következményeit. Végül megköszönte a sajtó munkatársainak, hogy hitelesen és folyamatosan tájékoztatják a nyilvánosságot ezekben a rendkívüli időkben is.

Nagy Csaba polgármester elmondta: nagy örömmel jelentheti ki, hogy az intézkedéseket betartó fegyelmezett füzesabonyiak is hozzájárultak ahhoz, hogy a városban ne üsse fel fejét a koronavírus. A szabályok lehetővé tették, hogy újra megnyissák a piacot – erre ugyanis nagy igény mutatkozott -, de a jövőben még nagyobb fegyelemre lesz szükség ahhoz, hogy továbbra is megóvjuk lakóink egészségét. Bejelentette azt is, hogy a bölcsődés, óvodás gyermekek elhelyezése céljából az önkormányzat ügyeleti rendszert hozott létre, így segítve a szülők munkába állását.