Folytatódik a kormány sikeres párbeszéde a gyógyszerészekkel

A gyógyszerészeti szektor elmúlt években elért sikere egyértelműen a szakmával folytatott párbeszéd, a javaslatok meghallgatásának és elfogadásának köszönhető – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Kecskeméten.

mediaklikk.hu

A stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a Magyar Gyógyszerészi Kamara kilencedik vándorgyűlésén mutatta be a most megjelent gyógyszerészeknek szóló kormányzati tematikus kiadványt, amely az elmúlt hat év “közös eredményeit, az előrehaladást” foglalja össze.

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a korábbi kormányok hibás döntései, a túlzott liberalizáció következtében a szektorban súlyos szakmai és morális válság alakult ki. Offshore vállalkozások, veszteséges gyógyszertárak, kifizetetlen számlák, külföldi és nagybefektetői érdekkör, és nem szakmai alapon működtetett gyógyszertárláncok jellemezték a mindennapokat – sorolta, hozzátéve: a helyzet tarthatatlanná vált.

Emlékeztetett, hogy 2010. március 15-én a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és a polgári erők stratégiai megállapodást kötöttek. A Mit kíván a magyar gyógyszerész? címmel megjelent dokumentum 12 pontban foglalta össze a magyar gyógyszerész társadalommal kapcsolatos legfontosabb feladatokat. Közölte, ennek nyomán még 2010-ben megtörtént a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítása, aminek legfontosabb vívmánya az offshore cégek kizárása, valamint a többségi gyógyszerészi tulajdon bevezetése volt.

További eredmény – folytatta -, hogy létrejött a patikaalap, amely egy komoly tőke- és hitelprogramot jelenthet a gyógyszerészeknek. Mint kifejtette, a napokban kötött stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás révén, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Gyógyszerészi Kamara között jött létre, a kamarának továbbra is lehetősége lesz szakmai véleményével bekapcsolódni a területet érintő jogalkotási folyamatba, a joganyagok elkészítésébe. Elmondta: még ebben az évben elkezdődhet a gyógyszertári ügyelet rendeletszintű szabályozásának előkészítése.

Nyitrai Zsolt kiemelte, Magyarország kormánya a jövőben hasonló tematikus, tájékoztató kiadványokkal, levelekkel keresi meg a különböző társadalmi csoportokat. Készül kiadvány a nyugdíjasoknak, a magyar gazdáknak, a nagycsaládosoknak és az ápolóknak is.

A miniszterelnöki megbízott szólt arról is, hogy egy idén januárban elindult egyeztetési folyamat eredményeképpen 2017 őszén újra stratégiai megállapodást köthet a gyógyszerészeti kamara és a kormány.

Nyitrai Zsolt végül megköszönte a gyógyszerészek áldozatos és felelősségteljes tevékenységét, majd jó munkát kívánt a vándorgyűlésnek.

A tájékoztató kiadvány itt tölthető le.