Jótékonysági sportbál Füzesabonyban

Az utóbbi négy esztendőben hatszorosára nőtt az állami sporttámogatások összege hazánkban – mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz megyei elnöke a füzesabonyi jótékonysági sportbál megnyitóján.

(Füzesabony Tv)

A Füzesabonyi SC idén is megtartotta hagyományos jótékonysági sportbálját a helyi Teleki Blanka Általános Iskola csarnokában: a rendezvény bevételét a szervezők újraélesztő gép vásárlására fordítják.

Nyitrai Zsolt a vendégek, sportolók, szurkolók köszöntését követően külön is üdvözölte a legeredményesebb helyi szakosztályokat, csapatokat, mindezt nagy tapssal fogadták a jelenlévők. A képviselő – aki egyben sportbál fővédnöke is volt -, elmondta azt is, hogy mindig öröm számára, ha sportszerető emberek között lehet, s nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a komoly hagyományokkal rendelkező, hatvan esztendős Füzesabonyi Sport Club jótékonysági sportbálján vehet részt.

Mint kifejtette: régóta tudott és hangoztatott tény a sporttörténetben, hogy a sport megtanítja az embereket az összefogásra és a kitartásra. Ugyanakkor erősíti a közösségi érzést, a nemzeti öntudatot, hiszen a nemzetközi versenyeken a magyar zászló alatt, amikor azt mondjuk, hogy „Hajrá, magyarok!”, akkor ez az egész ország együvé tartozását jelképezi. Így van ez most is, Szocsiban és itthon, a téli olimpia idején, amikor ismét szurkolhatunk a magyar válogatott sportolóknak.

Nyitrai Zsolt elmondta: az utóbbi években számos olyan közös eredmény, illetve döntés született, amely érintette a sport és az egészség területét. Így 2010 és 2014 között mintegy hatszorosára, 16-ról, 98 milliárdra növeltük az állami sporttámogatások összegét. Ugyancsak kedvező változást hozott az úgynevezett „TAO” bevezetése, amelynek révén a felajánlható adó révén sikerült 320 új létesítményt felépíteni, 500-at felújítani és jelentős mértékben segíteni a 16 kiemelt sportágat. Ebből az összegből támogattuk a tehetséges fiatal versenyzőket és a minőséget képviselő edzőket, szakembereket is.

Mivel jótékonysági rendezvényről van szó – tette hozzá a fővédnök -, szólnom kell arról a különleges ereklyéről, amelyet ezen a bálon árverezünk el, s a befolyt összeget pedig jótékony célra fordíthatják majd a szervezők. Ez az ereklye pedig nem más, mint az a vízilabda, amely egyenesen a barcelonai világbajnokságról érkezett ide világbajnok pólósaink aláírásával.

A hagyományoknak megfelelően a bálon díjazzák a 2013-as év legjobban teljesítő sportolóit.