Kövér László házelnök köszöntötte a polgárőröket!

2019. május 20-án a Parlamentbe látogattak az Országos Polgárőr Szövetség képviselői, ahol Kövér László házelnök is fogadta a küldötteket.

Kövér László Házelnök köszöntötte a polgárőröket!

Az Országgyűlés elnöke meghallgatta a polgárőr vezetők rövid tájékoztatóit a polgárőr szövetségek és egyesületek működéséről, a bűnmegelőzés terén elért eredményeikről.

Kövér László nagyra értékelte és szükségesnek minősítette a polgárőrök áldozatos munkáját, amelyet a települések közbiztonsága érdekében kifejtenek.

Magyarországon közel 63 ezer fő teljesít több mint kétezer polgárőr egyesületben szolgálatot. A polgárőrök önkéntes alapon, ellentételezés nélkül, szabadidejüket feláldozva végzik feladatukat.

Évenként több mint 9 millió órát vannak szolgálatban, ami egy főre vetítve átlagosan 150 óra önkéntes szolgálatot jelent.

Az utóbbi években a rendőrök és a honvédek oldalán a polgárőrök is kivették a részüket az illegális migráció elleni küzdelemből. A közterületeken és külterületeken végzett mindennapi bűnmegelőzési munkájuk mellett a katasztrófahelyzetekben, valamint a különféle gyermek- és családvédelmi, környezet- és egészségvédelmi vagy éppen közlekedésbiztonsági programok élén is segítik a rendfenntartást.

Töretlen elhivatottságukkal kivívták a rendvédelmi szervek, az önkormányzatok és mindenekelőtt az állampolgárok bizalmát.

Kövér László a magyar Országgyűlés nevében tiszteletét és köszönetét fejezte ki a találkozón jelen lévő, valamint az összes önkéntes szolgálatot teljesítő polgárőrnek.

(MTI)