Már 1,9 millió aláírást gyűjtött a Fidesz-KDNP

A Fidesz-KDNP jelöltjei már 1,9 millió támogatói aláírást gyűjtöttek össze – közölte a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója sajtótájékoztatón, csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban.


(Kölcsey Tv)

Nyitrai Zsolt elmondta, a kormánypártok két fontos célt tűztek ki maguk elé a kampányban: ők adják le először az országos listaállításhoz szükséges ajánlásokat, és a lehető legtöbb aláírást gyűjtsék össze.

A Fidesz „padlógázzal indította” választási kampányát, és három rekordot is felállított: a legtöbb – mintegy 100 ezer – önkéntes a párt kampányát segíti, a 106 választókerületben mindössze két nap alatt sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlásokat, valamint elsőként adták le az országos listaállításhoz szükséges ajánlóíveket – közölte a politikus.

Hozzátette, folytatják az aláírásgyűjtést, mert „ez egy kiváló lehetőség” a jelölteknek és az önkénteseknek arra, hogy a választópolgárokkal közvetlen párbeszédet folytassanak.

A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója a tájékoztatón köszönetét fejezte ki az elért eredményért a választópolgároknak és az önkénteseknek.

Vinnai Győző megyei kormánymegbízott, képviselőjelölt elmondta, a húsz települést és a nyírségi megyeszékhely egyes városrészeit magában foglaló Nyíregyháza 2-es választókerületben is sikeres volt az aláírásgyűjtés, két hét alatt húszezer támogatói aláírás gyűlt össze.

fidesz.hu