Megszépült az egri Kőlyuktető

Közel 10 millió forintot fordított a megyeszékhely önkormányzata a Kőlyuktető előtti terület rendbetételére.

(Tv Eger)

Dr. Nyitrai Zsolt honatya hozzátette: ilyen alkalmakkor kiderül, nemcsak a közösség ereje a fontos, hanem az is, hogy találkozási pontok épüljenek. Habis László polgármester elmondta: a város fontosnak tartja, hogy bekapcsolja a Kőlyuktetőt a megyeszékhely vérkeringésébe, és külön öröm, hogy a munkát helyi vállalkozás végezhette. Körülbelül 400 méter hosszú, három méter széles bazaltbeton út épült, egyúttal parkosították is a környéket.

A megszépült helyszín átadására a nemrég megrendezett, lajosvárosi majálison került sor. Sós István alpolgármester, a körzet képviselője az eseményen kiemelte, hogy különleges színfoltja Egernek a történelmi pincesor. Hangsúlyozta, hogy a városrészben lakók harmadik alkalommal gyűltek össze, ezúttal ezen a különleges helyszínen.

A majálison nagy számmal jelentek meg a lajosvárosiak, akik közül sokan ragadtak fakanalat, hiszen egyebek között főzőverseny is várta a vállalkozó szellemű csapatokat, amelyek tagjai a pincék remek nedűit is megkóstolhatták.

Forrás: heol.hu

Fotók: Ötvös Imre