Nyitrai Zsolt: Magyarországon és Egerben is győzött a Fidesz!

A választás éjjelén Nyitrai Zsolt Eger és térsége ismét megválasztott országgyűlési képviselője a térség polgármestereinek gyűrűjében köszönte meg a választók és a támogatók bizalmát.

heol.hu

Nyitrai Zsolt egy mosógépen állva kezdte beszédét, majd a választókerület polgármestereinek társaságában jelentette be a Fidesz és saját egyéni győzelmét, melynek folytán ötödik országgyűlési ciklusát kezdheti meg Parlamentben.

Kijelentette, Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz vezette pártkoalíció ismét megnyerte a parlamenti választást, majd így folytatta:

„Köszönöm a bizalmat azoknak, aki rám szavaztak és hálás vagyok minden választópolgárnak, aki elment szavazni.”

Nyitrai Zsolt: Magyarországon és Egerben is győzött a Fidesz!

Mint hangsúlyozta, egy sorsdöntő voksolás van mögöttünk, mely megerősít minket abban, hogy megvédjük Magyarországot és egész Európát, hogy Magyarország továbbra is magyar ország maradjon. Nagy volt a tét, de most örömmel mondhatom, hogy sikerült hosszú időre, talán örökre biztonságot teremtenünk a hazánkban élő emberek számára! – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

Eger ismét példát mutatott hazafiasságból, mint oly sokszor a történelem során, és ezúttal is nagy segítséget kaptunk az egri nőktől – mondta nagy taps közben a honatya.

A szavazók egyértelműen kinyilvánították akaratukat, azt, hogy nem kívánnak bevándorló országgá válni. Ugyanakkor tovább folytatódnak az elkezdett fejlesztések is a térségben, épül az Egert az autópályával összekötő M25-ös út építése, megújul Füzesabony városközpontja, új ipari övezetek jönnek létre új munkahelyekkel, és a turizmus fellendítése is az emberek boldogulását segíti elő – fejtette ki.

Biztonság és fejlődés! Ez a két kulcsszó, ez a győztes választás hozadéka országosan és helyben is. A választást tehát megnyertünk országosan és helyben is. A kimagasló eredményt így értékelte: Helyben “izomból” nyertük meg a választást, a visszalépések és a Jobbikkal összefogott kommunista ármány ellenére is!

Nyitrai Zsolt köszönetet mondott családjának, amiért évtizedek óta támogatják közéleti munkáját, majd szól a térség képviselőinek, polgármestereinek segítségéről, akikkel együtt dolgoztak a települések fejlesztéséért. Ezután egyenként felsorolta a választókörzet összes polgármesterének nevét, majd köszönetet mondott azoknak a közéleti szereplőknek, ismert művészeknek, sportolóknak, akik személyes kiállásukkal támogatták a kampányban.

Egy igazán profi kampányt sikerült végig csinálni, amiért köszönet illeti munkatársaimat, az aktivistákat, az egész stábot – jelentette ki Nyitrai Zsolt.