Párbeszéd a vidékfejlesztés lehetőségeiről

A fórum célja az volt, hogy a megye polgármesterei, gazdái, szőlészei, borászai első kézből kapjanak információt a most induló vidékfejlesztési pályatokról – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője, a Kis Miklós agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárral közösen tartott egri sajtótájékoztatón.

(TV Eger)

Nyitrai Zsolt a fórumot követő sajtótájékoztatón elmondta: különösen fontosnak tartja, hogy a Heves megyei polgármesterek, önkormányzati képviselők, gazdák, szőlészek, borászok első kézből kapjanak információt a most induló vidékfejlesztési pályázatok által kínált lehetőségekről. Az egri fórumon – tette hozzá – Kis Miklós, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára tájékoztatta az érintetteket az uniós fejlesztési időszakra vonatkozó tudnivalókról, arról, hogy milyen forrásokra számíthatnak, milyen pályázati kiírások várhatók.

Párbeszéd a vidékfejlesztés lehetőségeiről

Hangsúlyozta: változás, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus során az eddigi nagybirtokok helyett a kis és közepes mezőgazdasági területek élvezzenek előnyt a támogatások elosztásánál. Az Európai Bizottság által közelmúltban elfogadott vidékfejlesztési program egyébként hazánkban 1300 milliárdnyi forrást jelent– tette hozzá a honatya.

Legfőbb célunk egyértelműen a vidéki munkahelyek létesítése, illetve megtartása – jelentette ki Nyitrai Zsolt.

Bejelentette azt is, hogy a program sikere érdekében az érintett társadalmi csoportok összehívásával további fórumokat fognak tartani.

Kis Miklós úgy fogalmazott, hogy a vidékfejlesztési programot szándékosan „varázsolták ilyen színessé”, hiszen nagyon sok szereplőnek kívánnak forrásokat juttatni. Azt is mondta, hogy már más tagállamok is tanulmányozzák a vidékfejlesztési programot, amely akár példaértékű is lehet.

Az államtitkár megismételte: a program legfontosabb célkitűzése, hogy növekedjen a munkahelyek száma vidéken, ugyanakkor javuljon a vállalkozások versenyképessége is. Felidézte: az előző uniós pénzügyi ciklusban vidékfejlesztésre szánt forrásokból megvalósult nagyberuházások egy új munkahelyet sem teremtettek.

Kiemelte: példanélküli módon deklarálták, hogy a fejlesztési források 80 százalékához csak bizonyos gazdasági méret alatt juthatnak hozzá a gazdálkodók, s csupán 20 százalékára pályázhatnak a nagygazdaságok.

Kis Miklós közlése szerint a pályázati felhívások már szeptembertől megjelennek, az első az agrárkörnyezet-gazdálkodási program lesz. Cél, hogy a gazdálkodók már most tisztában legyenek azzal, hogy 2016-tól milyen követelményeknek kell majd megfelelniük. Terveik szerint a vidékfejlesztési program összes pályázati felhívását 2016 végéig meghirdetik.

Forrás: MTI/EH