Szent István ünnepe mostantól a nemzeti szolidaritás ünnepe is

[@ 10.08.21.] A 110 éves egri városháza különtermében ünnepelte Eger városa az államalapítást.

Köszöntőjében Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, minden augusztus 20. fontos, de az idei kitüntetett értelmét azáltal nyerte el, hogy ezen a napon lépett hatályba az egyszerűsített honosítás, azaz a kettős állampolgárság törvényi lehetősége.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára úgy folytatta, “ezzel a törvénnyel megmutattuk magunknak, a határon túl élő magyar közösségeknek és Európának is, miként vélekedünk a nemzeti szolidaritásról.

Az elkövetkező fél évben, a soros EU-elnökség magyar elnökletével megmutathatjuk a magyar leleményt, a találékonyságot, valamint egriként megmutathatjuk, hogy mit takart a keresztény Európa várvédelme, milyen fantasztikusak a boraink, illetve milyen csodálatosak az egri nők és asszonyok.”


Nyitrai Zsolt beszédének végén egy Szent István-i intelmet idézve úgy fogalmazott, “kívánok Önöknek és magunknak sok-sok alázatot, azaz felemelkedést, és minél kevesebb gőgöt és gyűlöltséget, mely már mint tapasztaltuk, felemelkedés helyett a mélybe taszít mindannyiunkat.”


Fotó: Nemes Róbert