Szövetségben a horgászokkal: tizenöt új autót kapott a Mohosz

Most jó igazán horgásznak lenni, mert nagyon sok közös eredményt el tudtunk érni: Magyarországon a legtöbb horgászvizet helyi egyesületek kezelik, ingyenes lett a horgászvizsga és bűncselekmény az orvhorgászat – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott az ünnepélyes átadón, Budapesten.


M1

Nyitrai Zsolt közölte, hogy Magyarország Kormánya és a Mohosz együttműködése a magyar horgásztársadalomnak és a horgászturizmusnak is kedvez. A közelmúlt intézkedései közül kiemelte, hogy az orvhalászatot bűncselekménnyé minősítették át. Hozzátette: a legtöbb horgászvizet helyi egyesületek kezelik, jelentős részesedéssel a horgászjegyek bevételéből.

Magyarország Kormánya meghallgatja és döntéseinél figyelembe veszi a több mint 650 ezer fős horgásztársadalom véleményét

– tette hozzá. A horgászszervezetek munkáját méltatta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára is.

Zambó Péter szerint az őshonos halállomány nemzeti kincs, az orvhorgászat okozta károkat ezért pénzben ki sem lehet fejezni. A Mohosz idén csaknem egymilliárd forint támogatásra számíthat az agrártárcától, a horgászok hamarosan csónakok, csónakmotorok beszerzésére is készülhetnek – tette hozzá.

Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke közölte: a beruházás értéke meghaladta a 101 millió forintot, a pályázó horgászszervezetek a keretből 50 százalékos támogatást kaptak. A járművek a hivatásos halőrök munkát segítik, ahogy a hamarosan érkező robogók, utánfutók és járműfelépítmények is. A következő három év beszerzéseiről a horgászok augusztusi választmánya dönt – közölte.

2016. január elsejétől kezdődött meg az új időszámítás a magyar sporthorgászatban. Ekkor szűnt meg a kereskedelmi halászat, egyben 2030-ig a jelentősen átalakult és feladataiban kibővült Magyar Országos Horgász Szövetség lett a legtöbb állami tulajdonú vízterület haszonbérlője. 2019-től a Mohosz központi szervezeti átalakulása is befejeződött, mert a horgászok és a horgásztatók érdekképviseleti és érdekvédelmi feladatainak ellátása, az országos sportági szakszövetségi tevékenység mellett a horgászszövetség az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központon keresztül számszerűen 23 közfeladatot ellátó szervezetté is vált, az e munkához szükséges pénzügyi források egyidejű törvényi biztosítása mellett.

2020. júliusában már több, mint 654.000 regisztrált horgászról lehet beszámolni Magyarországon, s ez a szám 2,5 év alatt több, mint 250.000 fős növekményt jelent. A jelenleg 26 területi szövetséget, közel 1200 horgász egyesületet, továbbá 15 speciális jogállású gazdasági társaság tagot – köztük a Balaton és a Tisza-tó hasznosítóit, valamint a legjelentősebb haltermelőket – összefogó és koordináló Mohosz az ország legnagyobb hálózatos felépítésű civil, egyben közfeladat-ellátó szervezeteként védi, óvja a magyar vizeket és bennük a nemzeti kincsként is elismert, állami tulajdonú halállományt.

A természetes vizek hasznosítása és megtartása mellett egyre jobban felértékelődik a több százezer horgászt, mint ügyfelet kiszolgáló szervezetek és személyek munkája, e munka támogatása is. A kért és elvárt minőségi munkához a kor követelményeinek megfelelő, minőségi eszközellátás is szükséges.

A Zambó Péter agrárminisztériumi államtitkár és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott jelenlétében Szűcs Lajos elnök által átadott 15 db Suzuki Vitara Hybrid AllGrip típusú személygépjármű az Agrárminisztérium és a Mohosz támogatásával elsősorban a Mohosz tagszövetségeiben dolgozó ügyvitelt támogató kollégák mindennapi munkáját fogja segíteni.

A következő napokban folyamatosan történnek az egyéb átadások, így a jelen eseményen bemutatott szintén egyedi kialakítású, kiegészítőkkel felszerelt, a terepen is jól használható Piaggio Typhoon típusú halőri robogó, melyből a Mohosz a következő hetekben 41 db-ot ad át a horgászszervezetek számára. A továbbiakban még 43 db univerzális utánfutó és 18 db, a meglévő halőri szolgálati terepjárókra kerülő járműfelépítmény is eljut a használókhoz.