“Tisztelet a hősöknek, soha többé háborút!”

Magyarország akkor haladhat előre, ha polgárai összefognak, és kiállunk az igazunkért  – mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a Hősök napja tiszteletére szervezett dormándi megemlékezésen.

(Füzesabony Tv)


Nyitrai Zsolt honatya, a Fidesz megyei elnöke egy Churchill  idézettel – „Az egyetlen pajzs tetteink becsületességének és őszinteségének emléke…”- kezdte beszédét, majd köszöntötte Besenyőtelek, Dormánd, Füzesabony, Egerfarmos, Mezőszemere, Mezőtárkány, valamint a környék polgárait és polgármestereit.

Ma azért gyűltünk össze – folytatta -, hogy a magyar hősökre emlékezzünk, mert összetartozunk azokkal a katonákkal, honvédőkkel, akik Magyarország védelméért áldozták fel magukat a több mint ezer esztendő alatt.

Különös aktualitást ad a megemlékezésnek, hogy száz éve, az I. világháború kitörésekor indultak harcba a magyar katonák: háborúk és forradalmak, függetlenségi és szabadságharcok, diktatúrák, elnyomás… Mindegyikkel összeforrott a hősök neve – tette hozzá.

2012-ig a nemzetközi egyezmény csak azt garantálta, hogy minden hazánkban elesett külhoni katona – legyen az német, orosz, vagy amerikai – sírját gondozni kell, de a magyar katonák sírjait nem védte ilyen törvény Magyarországon. Változtatni kellett: megkezdődött haditemetők nyilvántartásba vétele és felújítása. Elkezdődött a legnagyobb adósságunk rendezése is, hiszen az ötvenes években a hadtörténeti levéltár akkori vezetője megsemmisítette a teljes világháborús veszteséglistát mondván, hogy egy imperialista háború áldozataitól van szó. Ma a bécsi levéltárban folyik a kutatás, s a világhálóra már fel is került 76 ezer magyar katonának és munkaszolgálatosnak a névsora. Egy háborúnak akkor van vége, ha az utolsó katonát is méltó módon eltemettük – fejtette ki Nyitrai Zsolt.

Mint hozzátette, néhány éve egy küldöttség tagjaként a Don-kanyarban részt vett annak az öt magyar katonának az újratemetésén, akik a II. világháborúban vesztették életüket, s akiknek koporsójára akkor magyar, Heves megyei földet szórt, hogy abban a földben nyugodjanak, amiért harcoltak.

A jelen aktualitásai kapcsán a képviselő arról is beszélt, hogy sokan kérdezik az elmúlt héten lezajlott EP-választások kapcsán: mi értelme van az Uniónak, minek kell költeni az intézmények működésére. Erre mondta egy volt európai miniszterelnök, hogy aki sokallja az erre áldozott pénzt, az nézegessen II. világháborús katonasírokat, hiszen volt idő, amikor nem az Európai Parlamentre, hanem gyilkos fegyverekre és háborúkra költötték az államok ezt a pénzt. Ám ma béke van! – jelentette ki.

Hősök azonban nem csak a csatákban, de a mindennapban is léteznek. Ma hősök azok is Magyarországon, akik a közösséget segítik, azok is, akik ápolják hagyományainkat, vagy akik értéket hoznak létre, de azok is, akik nem adják fel soha, legyen szó hivatásukról vagy családjukról. Ezek a hősök mintát adnak nekünk a mindennapokban. Magyarország akkor haladhat előre, ha polgárai összefognak, és kiállunk az igazunkért.

Kedves tisztelgők, a mi zászlónk a piros-fehér-zöld,  tisztelet a hősöknek, soha többé háborút! – zárta beszédét Nyitrai Zsolt.