Tizenötmillió az Egri Vízilabda Klubnak

A ZF-Eger vízilabdázóit 15 millió forinttal támogatja a Szerencsejáték Zrt. – jelentette be Zsiga Marcell, a társaság ügyvezetője. Nyitrai Zsolt, a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője, valamint a klub vezetői és játékosai köszönetüket fejezték ki a támogatásért.

(TV Eger)

Zsiga Marcell a szponzori szerződés aláírása előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, cégük rendszeresen támogatja a kultúrát, a sportot, az egészségügyet és az oktatást. Hozzátette: azokat a csapatokat és sportolókat választják ki hosszas mérlegelés után, amelyek, illetve akik komoly hazai és nemzetközi sikereket érnek el, munkájukkal erkölcsi példát mutatnak az ifjúságnak, s hírnevet szereznek Magyarországnak a világban. Az egri vízipólósok pedig megfelelnek ezeknek az elvárásoknak, minden egri büszke lehet rájuk, a felnövekvő generációnak pedig megmutatják, hogy érdemes keményen dolgozni a célok elérése érdekében.

Tizenötmillió az Egri Vízilabda Klubnak

A Szerencsejáték Zrt. ügyvezetője szólt arról is, hogy amikor Nyitrai Zsolt honatya megkereste őket, meggyőzően érvelt az egri pólósok mellett, mert nem csupán a felnőtt, de utánpótlás csapatuk is kiemelkedő eredményeket ért el.

Így született meg az a döntés – folytatta -, hogy a 2013-ban adott összeget 50 százalékkal megemelik, így idén 15 millió forintos támogatásban részesítik az Egri Vízilabda Klubot, amely ha folytatja kitűnő szereplését, a jövőben újabb segítségre számíthat.

Bárány Attila, a klub ügyvezető elnöke elmondta: a főszponzor ZF-Hungária évek óta mögöttük áll, ugyanakkor a színvonalas munka egyben magas költségekkel jár (nevezési díjak, utazások), emiatt szükség van további szponzorokra is. Megemlítette az utánpótlás területén elért eredményeket, valamint azt, hogy óriási teljesítmény volt, amit a férficsapat nyújtott a Bajnokok Ligájában.

Nyitrai Zsolt a kormány sportpolitikája kapcsán azt hangsúlyozta, hogy három fő cél fogalmazódott meg ezen a területen. Az egyik a mindennapos testnevelés bevezetése, a másik a modern és biztonságos sportlétesítmények építése. Itt kell megemlíteni – folytatta -, hogy Egerben valósulhat meg a Nemzetközi Úszó- és Vízilabda Központ, az erről szóló megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök is aláírta. A létesítmény a hazai és a nemzetközi úszó- és vízilabdasport fellegvára lesz.

A harmadik cél pedig az, hogy Magyarország minél több nagy nemzetközi, illetve világversenyt rendezzen. Ilyen a Forma-1, vagy a megrendezendő Úszó- és Vízilabda Világbajnokság. Utóbbival kapcsolatban elmondható, hogy hazánk eddig még soha nem rendezett ilyen rangos sporteseményt. Csak ebben az esztendőben 40 jelentős nemzetközi versenyt rendezünk Magyarországon – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt kijelentette: Egerben a vízilabda áll az első helyen, a 100 éves klub nagy hagyományokkal rendelkezik, kiemelkedő nemzetközi sikereket érnek el, s szerencsére az infrastrukturális feltételek is rendelkezésre állnak, ám ezek tovább javulnak majd az említett központ felépítésével.