Új postatörvény: verseny és védelem

Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta a postai szolgáltatásokról szóló törvényt. Ennek kapcsán Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, aki a vita során a legnagyobb kormánypárt vezérszónoka volt, elmondta:
a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerint a Magyar Posta stratégiai fontosságú vállalat, az egyik legnagyobb hazai foglalkoztató.

Ismert: az Európai Unió kötelezővé tette a postai liberalizációt, amely a törvény elfogadásával jövőre kezdetét veszi.

A Fidesz képviselői – tette hozzá Nyitrai -, több módosító javaslatot nyújtottak be a törvénytervezethez, melyek célja, hogy a Magyar Posta a piacnyitást követően is meghatározó szereplő maradhasson.
Ugyancsak fontos, hogy a hazai fogyasztók védelmében a piacra lépő új versenytársaknak szigorú feltételeknek kell megfelelniük, mindezt az illetékes hatóságok folyamatosan vizsgálják majd. Cél, hogy a liberalizáció után a posta stratégiai pozícióját további közszolgáltatásokkal kell erősíteni.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, az Országgyűlés hétfőn olyan törvényt fogadott el, amely védi a hazai fogyasztókat, valamint a Magyar Postát.

Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a törvénynek rugalmasnak kell lennie a piacnyitás után is, ezért a Fidesz nyitott a Magyar Posta stratégiai helyzetének megóvása érdekében a szabályozás esetleges módosítására is.