Változó szemlélet: minőségi ételeket a menzákra!

A kormány kiemelt feladatának tekinti a gyermekek egészséges táplálkozását, ugyanakkor 2010-hez képest háromszorosára emelte a diákok ingyenes étkezésére fordított összeget – jelentette ki Nyitrai Zsolt Felsőtárkányban, egy közétkeztetéssel foglalkozó fórumon.

TV Eger

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Felsőtárkány országgyűlési képviselője köszönetet mondott a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének, amiért országjárásuk egyik állomásaként ellátogattak Felsőtárkányba. Az Eger Sikeréért Egyesülettel közösen megrendezett kerekasztal-beszélgetés – amelynek témája az egészséges és minőségi közétkeztetés – jelentős mértékben járul hozzá a legfiatalabb korosztály helyes életmódjának kialakításához.

Mint hangsúlyozta, a kormány kiemelt feladatnak tekinti a gyermekek egészséges táplálkozásának elősegítését. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni azt is, hogy Magyarországon ma 1 millió bölcsődés, óvodás és diák részesül közétkeztetésben, közülük 500 ezren ingyen jutnak hozzá az ételhez, ami 79 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. Hozzátette: ez az összeg 2010-hez képest háromszoros növekedést jelent!

Változó szemlélet: minőségi ételeket a menzákra!

Nyitrai Zsolt szólt arról is, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésével, valamint azzal, hogy az egészségtelen termékekre adót róttak ki s kitiltották azokat az iskolai büfékből, szintén sokat tettek a diákok érdekében.

A képviselő szólt arról a pályázatról – Menő menzák az iskolákban -, melynek végül 314 nyertese lett: a menzák korszerű eszközöket kaptak, de létesíthettek akár tankonyhát is. Egyre több versenyre kerül sor az iskolák között, érzékelhető, hogy a mindennapi gondolkodásunk is jó irányba változik, célunk, hogy minél több finom és egészséges étel kerüljön az asztalra – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt fontosnak tartotta kiemelni, hogy Alaptörvényünk garantálja hazánkban a GMO-mentességet, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi lesz a következménye a génmanipulált élelmiszerek esetleges elterjedésének.

Juhász Attila Simon, a település polgármestere arról beszélt, hogy a térségben és a megyében milyen lehetőség nyílik a helyi termelők terményeinek felhasználására a közétkeztetésben. A jó példák felsorolása kapcsán elmondta azt is, hogy ezt a lehetőséget a jövőben jobban ki kell használni.

Az eseményen hozzászólt a témához Buday Péter ismert mesterszakács, Heizler Norbert, a CÖF országos koordinátora, valamint Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke, aki arról is beszélt, hogy az országjárás tapasztalatait összegyűjtve egy kötetet adnak ki a korszerű közétkeztetés témakörében. A kerekasztal-beszélgetést követően a diákok és tanárok közösen kóstolhatták meg a bemutatott szemlélet jegyében készült menza ételeket, majd megismerkedhettek a Nyitrai Zsolt és Buday Péter által a helyszínen elkészített almás-eper fagylalt különlegességgel.