Magyarország motorja a középosztály

Egy ország csak akkor lehet sikeres, ha a polgárai azok– jelentette ki Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő Makláron, a Stühmer Kft. új telephelyének megnyitóján, ahol beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is.

(TV Eger)

Csóll Péter, a Stühmer Kft. tulajdonos-ügyvezetője megnyitójában arról beszélt, hogy Stühmer Frigyes ismertette meg a magyarokkal a minőségi csokoládé fogyasztásának kultúráját. Elmondta: a százszázalékos magyar tulajdonú Stühmer Kft. az új telephelyén modern gyártósorokon készíti majd minőségi édességeit. A több mint 40 embert foglalkoztató vállalkozás termékei között a csokoládék mellett a kézi készítésű bonbonok és cukrászsütemények is megjelennek.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz megyei elnöke a Stühmer csokoládégyár története kapcsán elmondta: a csokoládé „kevesek eledeléből” sokak kedvencévé vált a XX. század első évtizedeire. Akkor a megerősödő polgárság, a magyar állam mind azon dolgozott, hogy olyan működőképes iparágakat hozzon létre, melyek csökkentik az ország gazdasági kiszolgáltatottságát és növelik az egyensúlyt – fogalmazott.

Az vezérel minket, hogy a nehéz idők után mihamarabb elindulhasson és beköszönthessen a magyar prosperitás – emelte ki. Nyitrai Zsolt a Stühmer csokoládégyár átadását fontos állomásnak, szimbolikus helynek nevezte, mely a „sodródó magyarságtól a tudatos, építkező magyar szellemiségig vezet”.

Magyarország motorja a középosztály, nélkülük nem fog menni, csak velük – jelentette ki. Ugyanakkor leszögezte azt is, az ő létük és tenni akarásuk önmagában kevés, a sikerhez, a közös eredményekhez vállalkozásbarát környezetre, egy erős, támogató államra van szükség, amely eszközeivel nem gátolja, hanem támogatja az előrejutást, az új törekvések megvalósítását, a célok elérését. Egy ország csak akkor lehet sikeres, ha a polgárai is azok – húzta alá.

Kossuth Lajos szavait idézve kijelentette, a sikert sohasem adják ingyen, különösen nekünk, magyaroknak nem. Mi sikerre éhes és érdemes nemzet vagyunk, ezt példázza a mai büszke nap is – fűzte hozzá Nyitrai Zsolt.

Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében bejelentette:

a következő években  300 milliárdot fordít a kormány magyar élelmiszeripari fejlesztésekre, amelyek révén új munkahelyek jönnek létre. Mint hozzátette, a magyar gazdaság akkor lesz “feldönthetetlen”, ha megtöbbszörözik a kis- és középvállalkozások teljesítményét. Ehhez az kell, hogy a magyar adórendszer vállalkozóbarátabb és rugalmasabb legyen, hogy az adószabályok ne jelentsenek elviselhetetlen bürokratikus terhet a vállalkozni akaróknak – hangsúlyozta.

A maklári meghívás elfogadását is azzal indokolta, hogy több figyelmet kell fordítani a magyar kkv-kra, mert minden, ami őket gyarapítja, egész Magyarországot teszi gazdagabbá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyarországon dolgozó összes ember 75 százalékának a kkv-k adnak munkát.

A miniszterelnök szerint Magyarország ismét kezd magára találni, egyre jobban teljesít, és ma már jó esélye van arra, hogy egyre több területen ismét az élmezőnybe kerülhessen. Magyarország úgy lehet élenjáró, ha temérdek olyan vállalkozás viszi előre, mint amilyen a Stühmer is – jegyezte meg.