Füzesabony

Semjén Zsolt: A migráció ügye nemzeti sorskérdés!

Azért beszélünk annyit a migrációról, nem pedig az elért eredményekről, mert, ha ellepi hazánkat az iszlám invázió, azon már soha többé nem tudunk változtatni – jelentette ki Füzesabonyban a Nyitrai Zsolttal közösen megtartott fórumon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. VIDEÓ

Bérlakás fiataloknak: 4 év alatt 4 milliárd Füzesabonynak!

Füzesabony az utóbbi négy évben minden eddiginél több, soha látott mértékű négymilliárdos támogatást kapott, a napokban pedig aláírták azt a szerződést, melynek alapján a városban tizenöt bérlakást alakítanak ki helyi fiatalok számára 200 millió forint értékben – jelentette be Nyitrai Zsolt.

Nyitrai Zsolt virággal köszöntötte a hölgyeket

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője Habis Lászlóval, Eger polgármesterével és a Fidesz frakció férfi képviselővel együtt köszöntötte a hölgyeket egy-egy szál virággal Egerben. VIDEÓ

Szövetségben a gazdákkal

A partnerség és a párbeszéd kialakításával 2010 óta sikerült békét teremteni az agráriumban, ennek kedvező hatása pedig már komoly eredményeket hozott ebben a stratégiai ágazatban – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Együtt építi a közösséget Füzesabony és térsége

Az utóbbi négy évben a Füzesabonyba érkezett források a most elnyert fél milliárd forinttal már meghaladták a 4 milliárdos összeget – jelentette ki Nyitrai Zsolt az Építsük együtt a jövőt! – Közösségépítés Füzesabony térségében nevű pályázat kapcsán tartott sajtótájékoztatón. VIDEÓ

Laptopokat vehettek át az idősek Füzesabonyban

Az Idősügyi Infokommunikációs Program keretében Füzesabonyban hetven, Szihalmon tíz 65 év feletti idős ember vehet át laptopokat és más kiegészítőket, ugyanakkor a szépkorúak gép- és internethasználatát diszpécserszolgálat is segíti – jelentette be Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Olcsóbb állam: komfortos ügyintézés Egerben és Füzesabonyban

Az olcsóbb és jobb állam megteremtése nemcsak a jogszabályok megváltoztatását, az illetékek, díjak csökkentését, hanem egyben az ügyfélforgalmat kiszolgáló középületek modernizációját is jelenti – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Megnyílt az adventi jégpálya Füzesabonyban

Füzesabony 2014 óta 3 milliárd forint fejlesztési támogatást kapott, a város fejlődési pályára állt, miközben a helyi közösségek is megerősödtek – jelentette ki péntek este Nyitrai Zsolt az adventi jégpálya átadásán. VIDEÓ

Ellenállunk Soros és az EU betelepítési tervének

A Soros-terv részletes és konkrét tényeinek bemutatásával bizonyította a pénteki nemzeti konzultációs fórumon ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azt, hogy a terv igenis létezik. VIDEÓ