mokka

M25-ös a Mokkában

Több évtizedes álom vált valóra az M25-ös gyorsforgalmi út megépítésével. Már most egyértelműen látható, hogy megnövekedett a különböző cégek, gazdasági társaságok érdeklődése térségünk iránt ennek a beruházásnak köszönhetően – jelentette ki Nyitrai Zsolt a TV2 Mokka című műsorában. VIDEÓ

JóKor a Mokkában

A nyugdíjasok tájékoztatására készül magazin: A témával kapcsolatban Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott és Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának a tagja volt a Mokka vendége. VIDEÓ

A polgárőrök hétköznapi hősökként védik a magyar határt

A polgárőrök is részt vesznek a határvédelemben a katonák és a határőrök mellet, fő céljuk pedig, hogy megvédjék a magyar gazdaságot és családokat. A figyelőszolgálatot önkéntesen és szabadidejük terhére teszik ezt – jelentette ki Nyitrai Zsolt a Mokkában. VIDEÓ

Erzsébet-tábor a diabéteszes gyerekeknek

Idén először szerveztek országosan Erzsébet-tábort cukorbeteg gyerekeknek, melynek célja, hogy biztonságos nyaralási lehetőségeket biztosítsanak a fiataloknak. A Mokka vendége volt Jakabné Jakab Katalin, a Cukorbetegek Egri Egyesületének elnöke és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott. VIDEÓ

Egri borospalack a Mokkában

Alig egy évvel a szándék bejelentés után elkészült az Egri borvidék egyedi borospalackja. Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője elárulta, az ötlet a szőlészek és borászok fejéből pattant ki és tavaly az Egri Bikavér Ünnepén vették újra napirendre. VIDEÓ

Köszönet a segítő kutyáknak és kiképzőiknek

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, valamint Schiff Mónika a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Vakvezetőkutya-kiképző Központ vezetője meséltek a Mokka műsorvezetőinek a vakvezető kutyák világnapja alkalmából rendezett rendezvényről. VIDEÓ