Nyitrai Zsolt

Monspart Sarolta támogatja a nyugdíjas-szövetkezetek létrejöttét

Újra munkába állhatnak a nyugdíjasok, ha éreznek magukban elég erőt és kedvet. A nyugdíj melletti munkavállalás teljesen önkéntes. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Monspart Sarolta, az Idősek Tanácsának tagja volt a Mokka vendége a témában. VIDEÓ

Munkaadói igény mutatkozik a nyugdíjasok szaktudására

Már ezen a héten elindulhat az első nyugdíjas-szövetkezet, melybe azok jelentkezhetnek, akik a nyugdíj mellet is dolgozni szeretnének – jelentette ki Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott az M1 Ma reggel című műsorában Monspart Saroltával, az Idősek Tanácsa tagjával. VIDEÓ

Egy robogóval bővült a kápolnai macskaotthon flottája

A kormány állatbarát intézkedéseinek, politikájának és a civil szervezetek együttműködésének köszönhetően egyre sikeresebb a hazai állatvédelem ügye – jelentette ki a Macskaárvaház Alapítvány kápolnai rendezvényén Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

A nyugdíjas-szövetkezetek lehetőséget adnak a munkára

A nyugdíjas szövetkezetek megteremtik a lehetőségét annak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is dolgozni tudjanak azok, akik még kedvet és energiát éreznek ehhez – mondta a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatón. VIDEÓ

Az Egri Bikavér lett Budapest bora!

Idén első alkalommal koccinthattak hungarikummal a borkedvelők az Érsekkertben. Csütörtök este megnyílt a XXI. Egri Bikavér Ünnep, ahol Franco Nero és Tarlós István is tiszteletét tette. VIDEÓ

A térségben minden településnek nyernie kell!

Átadták az Ostorosi Közös Önkormányzati Hivatal épületét. A település sikeresen pályázott a Belügyminisztérium által kiírt „Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása” pályázaton és közel 30 millió forint támogatást nyert el, melyből megvalósulhatott az épület energetikai korszerűsítése. VIDEÓ

Vizes vb 2017: A vb és a jegyvásárlás is akadálymentes

A budapesti vizes vb helyszínéül szolgáló Duna Aréna akadálymentes, a kerekesszéket használók pedig online is megvásárolhatják jegyüket a jövő pénteken kezdődő sporteseményre – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott.
Fotó: fidesz.hu