Összefogás és fejlődés: a Fidesz-KDNP jelöltje lett a polgármester Egerszalókon

Varga István, a Fidesz-KDNP által támogatott független jelölt kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi időközi választáson, így ő lett Egerszalók új polgármestere.

(TV Eger)

A szavazatok összeszámlálása utáni sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt, Egerszalók országgyűlési képviselője nagy tapsvihar közepette jelentette be: Egerszalók új polgármestere az Összefogás és fejlődés program képviselője, a Fidesz-KDNP támogatottja, Varga István lett.

A demokrácia ünnepe ez a nap – folytatta-, hiszen igen magas részvétel mellett választották meg a helyiek a település új polgármesterét. Nyitrai Zsolt jó döntésnek minősítette azt az elhatározást, amely alapján a kormánypártok támogatásukról biztosították Varga Istvánt, mert 10 pontos programjával teljes mértékben azonosulni tudtak.

Őszinte, tisztességes embernek ismertem meg Istvánt, aki folytatja a Tőgyi Gábor által elkezdett utat, így a jövőben újabb eredményeket érhet el a település – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Természetesen a közeljövőben megépül a várva várt kerékpárút is Egerszalókon – tette hozzá.

A honatya köszönetet mondott a kampánystábnak, az önkénteseknek, hogy munkájukkal segítették a polgármester megválasztását.

Varga István is a köszönet hangján kezdte mondandóját. Kifejtette, hogy minden támogatójának hálás, de azoknak is, akik most nem rá szavaztak, vagy ezúttal nem voksoltak. Kijelentette: mindenki polgármestere szeretne lenni, mindenkire odafigyel majd a jövőben, mert csak együtt lehet eredményeket elérni.

A 10 pontos programjáról szólva elmondta, hogy az a realitások talaján áll, nem kergetett álmokat, amikor kidolgozta a terveket, de biztos abban, hogy együtt sikerre viszik az elképzeléseket. Ebben számít a helyi polgárokra, civil szervezetekre, az egyházra, a sportolókra, idősekre és fiatalokra, a kormány képviselőire, valamint a település országgyűlési képviselőjére is.

Legyünk büszkék Egerszalók eddigi eredményeire, s használjuk ki lehetőségeinket, hogy a jövőben újabb sikereket érjünk el közösen – zárta beszédét a település új polgármestere.