Környezetvédelmi akciót hirdet az egri Fidesz

Április 22-től május 1-ig tartó szemétszedési akciót hirdet Egerben a Fidesz városi szervezete, amelynek során a párt és a KDNP önkormányzati képviselői saját választókerületben tisztítják meg lakókörnyezetüket a csatlakozó önkéntesekkel együtt – jelentette be csütörtökön Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, a Fidesz megyei elnöke.

TV Eger

Mint elmondta: a Fidesz egy zöld párt, amelynek fontos a környezetvédelem ügye, s nem csak beszél róla, hanem tesz is érte. A TeSzedd! őszi országos megmozdulásain eddig is részt vettek képviselőik, most azonban úgy döntöttek, hogy nem várnak addig: április 22-én, a Föld napján elindítják május elsejéig tartó akciójukat a megyeszékhelyen, hogy megtisztítsák az utcákat és tereket, illetve felszámolják az illegális hulladéklerakó helyeket. Ezzel erősítik a környezettudatos szemléletet, ugyanakkor építik a helyi közösséget is –tette hozzá.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a párt, illetve a helyi önkormányzati frakció munkája során olyan előterjesztéseket javasolt a közgyűlésnek, amelyek a környezetbarát megoldásokat részesítik előnyben. Benyújtottak például egy módosítást, amelynek révén úgynevezett „ingyen levegő pontokat” telepítenek a városban, hogy megkönnyítsék a bringások dolgát, ha fel szeretnék fújni a bicikli kerekét. Ugyanakkor a villanyhajtású autók elterjedése érdekében üzembe helyeztek egy elektromos pontot, ahol ingyen juthatnak „üzemanyaghoz” az autósok, s jó hír az is, hogy a hálózat a jövőben tovább bővülhet majd.

A közelgő akció kapcsán Nyitrai Zsolt szólt arról is, hogy helyi képviselőik élen járnak majd a szervezésben és a munkában is, ám várják azon önkénteseket, szimpatizánsokat, civileket, polgárokat, hivatali dolgozókat, akik csatlakoznak az egy héten át tartó akcióhoz.

A sajtótájékoztatón a Fidesz önkormányzati képviselői ismertették, hogy választókerületükben pontosan hol és mikor tisztítják meg lakóhelyüket a szeméttől.

A pontos tudnivalók megtalálhatók lesznek az www.eger.hu internetes portálon, illetve – ugyancsak a világhálón -, a képviselők saját közösségi oldalain.