Láthatóság és dinamizmus – megújult az egri Fidesz

Jól működő, dinamikus, nyitott pártot és munkát ígért Martonné Adler Ildikó, a Fidesz egri alapszervezetének új elnöke. A párt számít minden egri véleményére.

Az elnök munkáját öt alelnök segíti: Saárossy Kinga, dr. Pajtók Gábor, Juhász István, Lombeczki Gábor. Ifjabb Herman István, akit ügyvezető alelnöknek választott az egri Fidesz-tagság, a szervezet napi, operatív feladatainak ügyintézésével, a pártélet szervezésével foglalkozik.

(a TV Eger felvétele)

Martonné Adler Ildikó az elnöki teendők mellett az oktatási és a szociális ügyekért felel. Az elnökség bemutatkozó sajtótájékoztatóján mindketten kiemelték, a jövőben még inkább számítanak az egriek közreműködésére, javaslataikra, véleményükre. “Nem egy újabb tisztséget nyertünk, hanem a bizalmat vívtuk ki, és a munkát nyertük el. Ennek megfelelően fogunk dolgozni és csak ezt tartjuk szem előtt. Az egri Fidesz a jövőben is az egriek oldalán, az egriek pártján áll. Nekünk semmi, és senki nem fontosabb, mint az egri polgárok, családok, fiatalok, dolgozó alkalmazottak, és azok, akik már jól megérdemelten pihennek a hosszú, munkával töltött évtizedek után. Eger az első, és ebből nem adunk lejjebb” – fogalmazott a szervezet új elnök-asszonya.

Ifjabb Herman István kiemelte: a tisztújítás eredményeként megnyílt a lehetőség, hogy egy ütőképes helyi Fidesz-szervezetet hozzanak létre. “A jövőben a helyi Fidesz nyitott, erős és akcióképes szervezetté válik. Olyanná, melyben maradéktalanul megbízhatnak a helyiek, és olyanná, mely képes megfogalmazni, és képes elmondani terveit és céljait” – fogalmazott Herman.

Jól tudjuk, és a tisztújítás eredményéből is ez derül ki – folytatta az ügyvezető alelnök -, hogy a helyi Fidesz szervezetet meg kell újítanunk. Ki kell nyitnunk a kapukat, és egy erős, magabiztos, ütőképes helyi Fideszt kell fölépítenünk annak érdekében, hogy szervezetünkben politikai otthonra leljen minden jó szándékú és tettre kész egri polgár. Nyitunk a civilek, a fiatalok, a dolgozók és a vállalkozók felé. Nyitunk, hogy felénk is nyissanak, és nyitunk, hogy együtt képesek legyünk legyőzni a legnagyobb kihívásokat is.

A cél tehát egy erős és ütőképes Fidesz-szervezet létrehozása Egerben is, a Fidesz helyben is megújul és láthatóvá válik. Láthatóság, dinamizmus és nyitott kapuk: ez a cél – mondta Herman.

A világgazdaságból érkező, és Magyarország helyzetét is nagyban befolyásoló hírek miatt a továbbiakban is mértéktartásra, szorgalomra és tehetségre van szükség ahhoz, hogy a ciklust sikeresen vigyük végig, és az egriek elégedettek legyenek munkánkkal – fogalmaztak az új elnökség tagjai.