A Fidesz-KDNP állított elsőként országos listát

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltjei mind a 106 egyéni választókerületben leadták az induláshoz szükséges ajánlásokat – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt.

A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt nyilatkozott újságíróknak.

A politikus megfogalmazása szerint, „február 17-től teljesen új szakaszba lépett a választási kampány, hiszen ekkortól nyílhatott lehetőség arra, hogy a jelöltek megkezdjék az aláírásgyűjtést az országgyűlési választásokkal kapcsolatban.”

Nyitrai Zsolt elmondása alapján két fő célt tűztek ki maguk elé. Egyrészt, hogy elsőként adják le az országos listaállításhoz szükséges ajánlásokat, másrészt pedig, hogy a legtöbb aláírást gyűjtsék össze ebben a szakaszban, mert – mint fogalmazott – az aláírásgyűjtés időszakára úgy tekintenek, mint a „közvetlen demokrácia egy nagyon fontos lehetőségére, melynek keretében a képviselőjelöltek személyesen találkozhatnak a választópolgárokkal”. Kitért rá, annak érdekében, hogy a választók a személyes találkozás lehetőségén túl minél jobban megismerhessék a képviselő-jelölteket, információs tájékoztató kiadványokat is eljuttattak a postaládákba.

A fideszes képviselő arról informált, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltjei mind a 106 egyéni választókerületben leadták az induláshoz szükséges ajánlásokat. Hozzátette, ezzel teljesült az a cél, hogy a Fidesz-KDNP állítson elsőként országos listát az áprilisi országgyűlési választásra.

Nyitrai Zsolt köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik aláírásukkal támogatták a Fidesz-KDNP jelöltjeit. A kormánypárti politikus úgy vélekedett, a kormánypártok jelöltjei jelentik a garanciát arra, hogy a rezsicsökkentés április 6-a után is folytatódjon, hogy új munkahelyek jöhessenek létre és megvédjék a családbarát támogatási rendszert.

Nyitrai Zsolt egyúttal köszönetét fejezte ki azoknak az önkénteseknek is, akik részt vettek az ajánlások összegyűjtésében. Hangsúlyozta, az ajánlások gyűjtése nem ért véget, mert fontosnak tartják, hogy minél több választópolgárral – lehetőség szerint az összessel – találkozzanak és beszélgessenek ebben az időszakban.

A támogatói aláírásgyűjtéseket természetesen folytatjuk, mert az a célunk, hogy a lehető legtöbb számú támogatói aláírást gyűjtsük össze és minden magyar állampolgárnak szeretnénk biztosítani a lehetőséget, hogy kifejezze támogatását a Fidesz-KDNP szövetség mellett. Mindenkihez szeretnénk eljutni és támogatását kérni a további munkához, hogy folytatjuk a rezsicsökkentést, támogatjuk a magyar családokat, megvédjük a nyugdíjakat, és további munkahelyeket teremtünk – szögezte le a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Önkénteseink és jelöltjeink a következő napokban is minden környékbeli városba, minden faluba, minden utcába, minden házhoz elmennek és a közterületeken felállított standokon is ott lesznek, hogy a magyar emberek bizalmát és támogatását kérjék a további munkához és ahhoz, hogy közösen megvédjük az országot és a családokat az újabb Gyurcsány-korszaktól – húzta alá Nyitrai Zsolt.

A sajtótájékoztatót követően Nyitrai Zsolt személyesen adta le az országos listaállítással kapcsolatos dokumentumokat a választási irodán.

fidesz.hu