A térségben minden településnek nyernie kell!

Átadták az Ostorosi Közös Önkormányzati Hivatal épületét. A település sikeresen pályázott a Belügyminisztérium által kiírt „Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása” pályázaton és közel 30 millió forint támogatást nyert el, melyből megvalósulhatott az épület energetikai korszerűsítése.

TV Eger

Ostoroson az elnyert majd 30 millió forintos támogatásnak köszönhetően megújult a polgármesteri hivatal épülete. Fűtéskorszerűsítés, kazáncsere, fűtésszerelés, homlokzati nyílászárók cseréje, belső nyílászárók korszerűsítése, festési munkálatok, homlokzatfestés, belső ajtófelújítás, festést végeztek el az épületen – számolt be róla Böjt László polgármester.

Hozzátette – ez az épület az 1920-as években épült, azóta szolgálja a település lakosságát. Kisebb felújítási munkálatokat ugyan már végeztek rajta, mint az uniós pályázati forrásból finanszírozott akadálymentesítés, napelemek elhelyezése, energetikai fejlesztés és a nyílászárók cseréje. Érdekességként hozzátette – az egyik beltéri ajtó kibontáskor időkapszulát találtak, melyben az szerepelt „Ezt az ajtót 1956-ban cserélték ki”.

A térségben minden településnek nyernie kell!

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Ostoros és térsége országgyűlési képviselője, a beruházás átadón elmondta, ha azt vizsgáljuk, hogy hazánk jelenleg milyen állapotban van, akkor kijelenthetjük, nagyon sok a tennivaló, de közös erőfeszítéseinknek köszönhetően jó úton járunk, komoly országos és helyi eredményekről számolhatunk be. A honatya hozzátette – sok feladatunk van, de hazánk erősödik. Hangsúlyozta ez mind annak köszönhető, hogy az uniós tagállamok közül hazánkban a második legolcsóbb a rezsiköltség, csökken az államadósság, valamint a munkanélküliek száma. Ma Magyarországon 700 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben.

A képviselő kijelentette – ebben az uniós ciklusban Heves megye 60 milliárd Ft támogatásban részesül. Az a cél, hogy minden település léphessen előre egyet, majd hozzátette – minden település nyertes lesz a választókerületben. Ostoros kapcsán elmondta, hogy a jelenlegi, közel 30 milliós támogatáson kívül több sikert is magáénak tudhat a település, az 56-os emlékév kapcsán, a Büszkeségpont pályázaton 5 millió forintot nyert emlékműállításra, Magyarország kormánya pedig 40 millió forintos adósságtól szabadította meg a települést.

Nyitrai Zsolt elmondta, Ostoroson ezen felül a következő időszakban több fejlesztés is megtörténhet. A TOP keretén belül 70 millió forintból megvalósulhat az iskola tetőszerkezetének felújítása, a Művelődési Ház energetikai korszerűsítése.

A továbbiakban augusztus 15-ig  pályázik a település a TOP második ütemében 48 millió  forint értékben bölcsőde és óvoda felújításra. Beszéde végén boldog születésnapot kívánt Böjt Lászlónak, majd a nemzetiszínű szalag átvágásával átadták az épületet. A térségben minden településnek nyernie kell!