Átadták a felújított egri kórházat

Komoly erőfeszítések árán, nagy akadályok leküzdése után végre megvalósult az egri Markhot Ferenc Kórház 7,3 milliárd forintos fejlesztése – jelentette ki a pénteki átadó ünnepségen Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője.

TV Eger

Örömteli nap ez a mai, elsősorban azért, hogy végre eljött. Ma egyértelműen elmondhatjuk, hogy Egerben és Heves megyében a betegellátás, az egészségügy és az infrastrukturális fejlesztések tekintetében nagyot léptünk előre – kezdte ünnepi beszédét Nyitrai Zsolt.

Mint hangsúlyozta, az országban és a településeken is az egészségügy és az oktatás területén felmerülő kérdésekre adott válaszok a legnehezebbek. Nem értünk az út végére, ám az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája és a betegek türelme oda vezetett, hogy sikerült közös eredményeket elérnünk az utóbbi években. A baloldali kormányok ténykedése után sikerült pótolni az elveszett pénzt, elkezdtük a fejlesztéseket, a bérek növelését: a magyar kormány 2016 és 2019 között 65 százalékkal (!) növeli az ápolók fizetését, a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek folytatódó béremelése pedig közel 100 ezer embert érint. Ugyanakkor Egerben végre sikerült megoldani a cafetéria kifizetések ügyét is – tette hozzá a honatya.

Átadták a felújított egri kórházat

Nyitrai Zsolt kijelentette, a bérek növelésén túl a kormány nagy figyelmet fordít a munkakörülmények javítására, a fejlesztések folytatására, ugyanakkor csökkenti a kórházak adósságait, s ezzel rövidülnek a várólisták is. Idén 325 milliárd forinttal több jut az egészségügynek, mint az utolsó baloldali kormány által benyújtott költségvetésben, ugyanakkor 2018-ban pedig – erre az évre készül el a munkavállalók költségvetése – 13 százalékkal több jut az egészségügyre, mint az idei évben.

Mint említettem – folytatta -, azért örömteli ez a nap, mert egyáltalán eljött. Voltak olyan időszakok, amikor szinte alig volt már esély a fejlesztés megvalósítására. A beruházás a rossz tervek, a hosszan tartó eljárások és a döntésképtelenség következtében komoly veszélybe került, ezért az állam többször is sürgős „életmentő” beavatkozásra kényszerült.

De végül az erőfeszítéseket siker koronázta, így ma átadhatjuk azt a 7,3 milliárdos fejlesztést, melynek eredményeképpen felavathatjuk ezt a háromszintes modern épületet, benne egyebek mellett a sürgősségi, az intenzív és a gyermekosztályt, a központi műtőt, a laboratóriumot, a konyhát és az étkezőt. A korszerű diagnosztikai eszközök közül pedig a CT-t, az MR-t vagy éppen a higiéniai sterilizáló gépparkot – mondta a képviselő.

Az egri kórház nagy lépést tett meg a fejlődés útján, az pedig, hogy megvalósult a most átadott beruházás, kiemelt jelentőséggel bír a jövőre nézve. E nélkül ugyanis nem haladhatnánk tovább, mert mindannyian tudjuk, a projektnek még nincs vége, több új fejlesztésre kerül sor Egerben – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek abban, hogy elérjük ezt a közös célt. Így Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki 2015 karácsonya előtt aláírta azt a 700 milliós támogatási dokumentumot, ami „megmentette” a beruházást, de – tette hozzá – elismerés illeti a szakállamtitkárokat s azokat a felelős vezetőket, akik részt vettek a munkában, nem utolsó sorban a dolgozókat és a betegeket, akik türelemmel viselték az építkezések következményeit.

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, aki számos alkalommal járt Egerben a beruházás sikere érdekében, arról beszélt, hogy a diagnosztikai eszközök célszerű központosításának következtében egy korszerű CT került Egerbe. Ezzel olyan kardiológiai vizsgálatokat lehet végezni, amelyekért régebben más településekre kellett utaznia a betegeknek.

Dr. Vácity József főigazgató szintén köszönetet mondott a beruházás támogatóinak, majd emlékplakettet nyújtott át azoknak, akik különösen sokat tettek a fejlesztések megvalósulásáért.