Az egriek is tiltakoznak
a kvóta ellen

Heves megye három kormánypárti országgyűlési képviselője a napokban közös sajtótájékoztatón jelentette be: nem szeretnék, ha Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban vagy bárhol a megyében tömegével jelennének meg a bevándorlók, ezért Védjük meg az országot címmel aláírásgyűjtő akció indult az EU által tervezett kvótarendszer bevezetése ellen.

Az egriek is tiltakoznak a kvóta ellen

Heves megye minden településén mód nyílik arra, hogy a helyiek hangot adjanak tiltakozásuknak.

Egerben, a piac mellett felállított standon Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, a Fidesz megyei elnöke önkéntesek közreműködésével gyűjtötte az aláírásokat.

Mint elmondta, sok emberrel beszélgetett, feltűnő volt, hogy milyen nagy számban írták alá az íveket a fiatalok. Több száz kézjegyet sikerült összegyűjteni Egerben ezen a délutánon, ám az akció folytatódik, a megye minden településen várják az embereket, hogy támogassák az akciót – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

Az egriek is tiltakoznak a kvóta ellen