Kormányzati javaslat: Egyesülnek a főiskolák Heves megyében

Kedden az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága azt javasolta, hogy olvadjon össze a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola és az egri Eszterházy Károly Főiskola, kiegészülve a Szent István Egyetem jászberényi képzési helyével.

(fidesz.hu)

Az érintett rektorok napokon belül levélben kapják meg a javaslat szövegét, ezt követően összehívják az intézmények szenátusait, hogy véleményezzék a tárca javaslatát, majd a miniszter – a jövő hét végégéig – meghozza végleges döntését.

Mint ismert, Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszteri biztos – aki egyébként személyesen is részt vett az államtitkárság bejelentésén – már hónapokkal ezelőtt javasolta a két Heves megyei felsőoktatási intézmény összeolvadását.

Nyitrai Zsolt a fővárosi tájékoztató után úgy fogalmazott, hogy az állásfoglalás nagyon fontos lépés, amely erősíti a magyar felsőoktatást, s mindkét felsőoktatási  intézmény érdekét szolgálja. Mint megfogalmazta, az egyesült főiskola megerősödött portfóliójával az alkalmazott tudományok egyetemként tevékenykedhet majd a jövőben, Eger központtal.