Eljutni a csillagokig – megújult a mezőtárkányi iskola

Klebelsberg nyomán egy nemzeti kormányzat mindig és mindenkor azt vallja: iskolafejlesztés bármi áron – fogalmazott Nyitrai Zsolt választókerületi elnök a mezőtárkányi iskola felújításának átadóünnepségén.

Tóthné Szabó Anita, Mezőtárkány polgármestere az ünnepség kezdetén megköszönte a Belügyminisztériumnak és a kormányzatnak a gyors döntést, melynek köszönhetően egy évvel a pályázat kiírása után már az energetikailag korszerűsített, kívülről szépen felújított iskolát birtokba is vehették a mezőtárkányi gyerekek és pedagógusok.

(a Füzesabony TV felvétele)

Klebelsberg öröksége kötelez

A másodikként köszöntőt mondó Nyitrai Zsolt, a választókerület elnöke, a Miniszterelnökség nevében az iskolát méltatta: “Klebelsberg megtanított bennünket arra, hogy az iskolában dől el a jövő. Ez az a hely, ahol türelmet, szorgalmat, állhatatosságot tanulunk. Az iskola az a hely ahol megtanulhatjuk a szorgalom és a teljesítmény, valamint az elismerés szoros és ok-okozati kapcsolatát. Ez az a helyszín, ahol a gyerekek életre valóvá válnak, mert az a hely, ahol felkészülhetnek az élet kihívásaira.”

A magyarokat összekötő értékek

Ezt követően Nyitrai felidézte a polgári oldal ars poeticáját: „Mi azt valljuk, a magyarokat összekötő értékekhez kell visszanyúlnunk: magyar észjárás, szorgalom, a munka, a teljesítmény, a szorgalom tisztelete, a közösségek megerősítése. Mindezek olyan klasszikus magyar értékek, amit mindannyian osztunk, amik erős abroncsként tartják össze a magyar nemzetet. Mi hiszünk ezekben az értékekben, a klebelsbergi hagyomány örököseiként hiszünk a magyar iskolában. Mi azt valljuk, a legkisebb iskolából, a legeldugottabb zsákfalu, a legtávolabbi tanyabokor iskolájából is ki lehet emelkedni, és el lehet jutni a csillagokig. Farkas Bertalan barátom a nyírségből, egy kis faluból, Gyulaházáról származik, mégis elrepült az űrbe, és eljutott a csillagokig.” – fogalmazott a Heves megyei 1. sz. választókerület elnöke, majd ismertette az iskolafelújítás számait: a Belügyminisztérium 22.275.000 Ft egyszeri jellegű, vissza nem térítendő támogatást nyújtott az iskolafelújításhoz, amit az önkormányzat kiegészített az önrésszel, és ennek eredményeként 25.152.756 forintból modern nyílászárók, megújult és hőszigetelt külcsín, és leaszfaltozott, felújított sportpálya várja a jövőben a mezőtárkányi nebulókat.

A megújult iskola avatásán a nemzeti színű szalagot a polgármester-asszonnyal közösen Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos, a választókerület elnöke, és Herman István országgyűlési képviselő együtt vágta át.