Emlékezés az áldozatokra

Megemlékeztek az egri sortűz áldozatairól. Az ünnepség után koszorút helyeztek el az emléktáblánál, az önkormányzat, a politikai pártok és a társadalmi szervezetek képviselői.


(Tv Eger)

1956. december 12-én az egri Csiky és Széchenyi utca sarkán karhatalmisták a tömegbe lőttek. Hatan meghaltak, többen megsebesültek. A tragikus évfordulóra a sortűz áldozatainak emléktáblájánál emlékeztek. Dr. Csank István, az 56-os Szövetség elnökségi tagja emlékező beszédében úgy fogalmazott: évről-évre azért gyűlnek össze, hogy az itt elhunytaknak, sebesülteknek örök mementót állítsanak. A szörnyű emlék élesen él bennünk még ma is.

A megemlékezés után dr. Csizmadia István, a bazilika plébánosa és Tóth Imre református lelkész imádkozott az áldozatokért, majd az önkormányzat, a politikai pártok és a társadalmi szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál.

forrás: Tv Eger