Épülhet az új kerékpárút Eger és Egerszalók között

Heves megyében, illetve Eger és térségében is tovább bővül a kerékpárút-hálózat. A kormány döntése szerint idén az ország 11 szakaszán összesen 67,5 kilométernyi új kerékpárút épülhet meg. Végre elkészülhet az új szakasz Eger és Egerszalók között is.

A fejlesztések következtében Eger-Egerszalók között épülhet új út a bringások számára. A beruházással a helyiek régi álma teljesülhet, emellett az új szakasz tovább növelheti a környék idegenforgalmi vonzerejét.

Az Eger és Egerszalók között megvalósuló út hossza 4,7 kilométer, bekerülési költsége pedig meghaladja a 307 millió forintot. Az érintett szakasz része lesz a Kerékpárral a Bükkön át, illetve a földrészt átszelő Eurovelo hálózatnak is.

Mint ismert: idén tavasszal elkezdődik a Poroszló és Tiszafüred közötti szakasz építése. A 9 kilométeres szakasz lehetővé teszi, hogy körbe biciklizzük az egész Tisza-tavat, mindez pedig fellendíti a helyi kerékpáros turizmust.

A tervek szerint a közbeszerzések után indulhat az építkezés, a 2019-es nyári szezonra már használni lehet az új kerékpárutakat.

 

Nyitrai Zsolt

Eger és térsége országgyűlési képviselője

miniszterelnöki megbízott