Erősödő gazdaság: nagyobb bér, kisebb adó

A magyar gazdaság kiváló eredményei, a kiegyensúlyozott költségvetés példátlan mértékű minimálbér-emelést, illetve adócsökkentést tesz lehetővé a jövő évtől – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a Fidesz Heves megyei elnöke Egerben megtartott sajtótájékoztatón.

TV Eger

Az előzményekről szólva elmondta, a baloldali kormányok munka helyett segélyt adtak az embereknek, elvették a szakképzés és a kétkezi munka becsületét, az állástalanok száma jelentősen megnőtt, a bérek pedig megalázóan alacsonyak voltak. Sőt – tette hozzá – a minimális emeléseket is hitelből biztosították, egyebek mellett ez vezetett ahhoz, hogy 2010-re csődközeli helyzetbe került az ország.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy a Fidesz kormánya 2010-ben teljesen új szemlélettel kezdett hozzá a gazdaság átalakításához, a segélyek osztogatása helyett munkahelyeket teremtett, s növelte a béreket annak érdekében, hogy aki dolgozni akar, az dolgozhasson Magyarországon.

Kijelentette, hogy a fellendülő gazdaság, a stabil költségvetési politika most lehetővé tette, hogy jelentősen növekedjenek a minimálbérek, illetve csökkenjenek a munkát terhelő adók. A kormány a hazai munkaadókkal és munkavállalókkal egyeztetve eddig nem látott mértékű minimálbér-emelést állapított meg, amely 15 százalékkal, 127 ezer forintra nő jövőre, a szakmunkás-minimálbér összege pedig 25 százalékkal, 164 ezer forintra nő.

A kormány tehát 4 év alatt nagyobb emelést hajtott végre a minimálbér tekintetében, mint a szocialista kormányok 8 esztendő alatt. A Fidesz mindig is az adócsökkentés pártja volt, hiszen meggyőződésünk, hogy a csökkenő adók erősítik a gazdaságot, növelik a foglalkoztatottságot és a béreket, ennek eredménye pedig egy erősödő Magyarország – fogalmazott.

Ugyanakkor a munkaadók számára is elengedhetetlen, hogy a magasabb béreket ki tudják gazdálkodni, ezért az intézkedéscsomag másik fontos része a munkát terhelő adók csökkentése. A kormány jövőre bevezeti az egységes, példátlanul alacsony 9 százalékos társasági adót, így hazánk az Európai Unió legvonzóbb befektetési övezetévé válhat. Gondoltak a kisebb vállalkozásokra is, így a KATA (a kisadózók vállalkozások adója) feltételeit is kedvezőbbé tették, így az eddigi bevételi határt a havi 500 ezerről 1 millióra emelték – tette hozzá a Fidesz megyei elnöke.

A kormány ezekkel a lépésekkel azt a célt kívánja elérni, hogy 2017-től minél több pénz maradjon az embereknél, növekedjen az álláshelyek száma, s egy erősödő, gyarapodó Magyarországon éljünk – jelentette ki Nyitrai Zsolt.