Ha a baloldal alakítana kormányt, a nyugdíjprémium is megszűnne

Míg a baloldal egy gazdasági válság időszakában vette el az idősektől a 13. havi járandóságot, addig most az Orbán-kormány egy vírushelyzetben nem megszorít, hanem segítő kezet nyújt a rászorulóknak – minderről Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő beszélt az Origónak. 

Jövő héttől kezdődik el a JóKor nyugdíjasoknak szóló magazin terjesztése, és több mint kétmillió idős honfitársunkhoz fog eljutni – mondta Nyitrai Zsolt az Origónak. A kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott felidézte, hogy az Idősek Tanácsa, a nyugdíjasok legfőbb érdekképviseleti szervezete fogalmazta meg, hogy legyen egy kiadvány, amely rendszeresen eljut minden nyugdíjashoz, és az őket érintő legfontosabb kérdésekben tájékoztatást tud adni. 

Pontosan a vírushelyzet mutatta meg, milyen fontos ennek az újságnak a létezése, mivel az idősek akkor nem tudtak közösségbe menni, társaságba menni, és akkor érkezett az otthonukba egy ilyen tájékoztató kiadvány

 – tette hozzá.

A mostani lapszámban elsőként Orbán Viktor miniszterelnök köszönti majd a nyugdíjasokat. Novák Katalin miniszterasszony a nyugdíjasok juttatásairól beszél majd. Müller Cecília országos tisztifőorvos karácsonyi receptet oszt majd meg. Gubás Gabi színművésznővel is van interjú, míg Szijjártó Péter arról beszél majd, hogy a gyerekei hogyan várják a Jézuskát, és még nyereményjáték is van a lapban – ismertette Nyitrai Zsolt.

A mostani magazin sok jó hírt tartalmaz, mivel többek között szerepel benne az, hogy minden nyugdíjas megkapta az egységes 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot. Ez rekordnagyságú összeg, és ennek a feltétele az volt, hogy a magyar gazdaság sokkal jobban teljesített a vártnál. 

Most egyébként 2010 óta már negyedik alkalommal kaptak az idősek nyugdíjprémiumot

 – hívta fel a figyelmet az országgyűlési képviselő. A baloldal idején ugyanez a szabály életben volt, de mivel a gazdaságot tönkretették, így egyszer sem fizettek nyugdíjprémiumot. Ha a baloldal alakítana kormányt, akkor szinte biztos, hogy a nyugdíjprémium megszűnne, mert képtelenek jól kezelni a gazdaságot, és az idősek megbecsülése se volt soha fontos számukra – tette hozzá.

Egekbe emelte a rezsiárakat a baloldal

A magazinban szóba kerül a 13. havi nyugdíj is. Ezt jövő év februárjában teljes összegben megkapják a nyugdíjasok – mondta Nyitrai Zsolt. Ez az a nyugdíj, amit a baloldal teljes összegben elvett, és a polgári kormány most visszaad. 

Míg a baloldal egy gazdasági válság időszakában vette el az idősektől ezt a járandóságot, addig most az Orbán-kormány egy vírushelyzetben nem megszorít, hanem segítő kezet nyújt a rászorulóknak

 – tette hozzá. Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt mondta, nincs szükség a 13. havi nyugdíj visszaépítésére, a kormányzatnak nem a nyugdíjasokat kell támogatni – hívta fel a figyelmet. Amikor a baloldal kormányon volt, akkor nemcsak a 13. havi nyugdíjat vette el, hanem az egekbe emelte a rezsiárakat, és bevezette a fizetős egészségügyet.

Nyitrai emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány még 2010-ben kötött egy megállapodást a nyugdíjasokkal, és ebben azt vállaltuk, hogy megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét. Most valóban van egy világszintű inflációs helyzet a járvány és az energiaárak megemelkedése miatt. 

A nyugdíjasok juttatásait összességében kell nézni: van a rekordösszegű nyugdíjprémium, a nyugdíjkorrekció, a jövő februári 13. havi nyugdíj, a benzinárak hatósági rögzítése, és a korábbi rezsicsökkentést máig védi a kormány. 

Ez a nyugdíjasoknak különösen fontos, havi több tízezer forintot spórolnak meg. A baloldal a rezsicsökkentést is veszélyezteti, világpiaci árakat akarnak megint fizettetni az idősekkel, és Márki-Zay cinikusan azt üzenik nekik, hogy fűtsenek, főzzenek és fürödjenek kevesebbet. A politikus arra is emlékeztetett, hogy míg Horvátországban 550 forintban, nálunk 480 forintban maximalizálták a benzinárat. Mindezek mellett, ha nem lenne rezsicsökkentés, akkor egy átlagos család 32 ezer forinttal fizetne többet havonta, ez éves szinten 400 ezer forintos pluszkiadást jelentene – tette hozzá.