Kövér: a baloldalnak nincs programja

Az Országgyűlés elnöke szerint a baloldalnak nincs programja, és hiteles kritikát, illetve alternatívát sem tud megfogalmazni az elmúlt négy évvel szemben, az LMP részben a baloldal gyengesége miatt tűnik esélyesnek arra, hogy bejusson a parlamentbe, a Jobbik viszonylagos előretörését pedig nem indokolt túlbecsülni.

(TV Eger)

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz megyei elnökének meghívására látogatott az Egri Polgárok Házába, ahol a helyi sajtó képviselőivel találkozott.

Kövér László kifejtette: a baloldal meggyengülésében nem lát semmi meglepőt, számára inkább az a meglepő, hogy “még mindig sokkal többen támogatják az egyesült baloldalt, mint amire érdemesek lennének”.

“Sem programjuk nincs, sem kritikát nem tudnak hitelesen megfogalmazni az elmúlt négy évvel szemben, hiszen nyolc évük volt arra, hogy megmutassák, mit tudnak, és annyira futotta az erejükből, hogy a csőd szélére juttatták az országot” – tette hozzá.

Elmondta azt is: a Jobbiknak egyelőre nem látszik komoly esélye arra, hogy felülmúlja a 2010-es eredményét, vagy megszorítsa a kormánypártokat. Mindenképpen fel kell hívni azonban a figyelmet arra – tette hozzá a házelnök -, hogy nemcsak a baloldal nem tud hiteles alternatívát felmutatni, hanem a Jobbik sem, mert olyan ígéreteket, fenyegetéseket fogalmaznak meg, amelyek – ha ezeket be is tudnák váltani – ártanának az országnak.

A házelnök szerint nem lehet differenciáltan külföldi tőke ellenes olyan párt, amely felelősen akar cselekedni Magyarországért, mert több millió ember maradna hirtelen munka nélkül, ha kivonulnának a külföldi befektetők. A bankokkal, bankárokkal szemben ugyanúgy nem lehet differenciáltan támadóan fellépni, mert a bankok finanszírozzák a magyar vállalkozókat, és ha a pénzintézeteket “a kelleténél és az ésszerűnél jobban megszorongatja a magyar politika, azzal a gazdaságon, a vállalkozókon keresztül saját magának okoz kárt” – jelentette ki.

A házelnök arra is kitért, hogy a közvélemény-kutatások hosszú ideje a Fidesz-KDNP megnyugtató előnyét mutatják, továbbá figyelembe véve, hogy több mint százezer önkéntes és aktivista rövid idő alatt 2 millió 100 ezer támogató aláírást gyűjtött össze, “akkor talán el lehet hinni, hogy a felmérő cégek által publikált számok mögött a valóság is ott áll”.

Arra a kérdésre, hogy mekkora véleménye szerint a kétharmados győzelem esélye, Kövér László úgy válaszolt: 2010-ben sem azzal foglalkozott, hogy meglesz-e ez az arány, és 2014-ben sem ezt gondolja a legfontosabbnak.

Egy biztos többséggel, biztos támogatással rendelkező kormány tovább folytathatja megkezdett munkát, be tudja fejezni az elkezdett programokat, reformokat; minél nagyobb a támogatottság, annál erősebb a kormány, minél erősebb a kormány, annál erősebb lehet az ország – jelentette ki.